Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

hirtelen össze. Az én üzememtől Biros Mihály és Radóczi lett delegálva, mint akik a tanácsházán képviselték az üzemet, és a más üzemek is felküldtek megbízottaikat. Majd egy ideiglenes forradalmi tanács alakult, melynek én is tagja lettem. Nádházi János nagy szónoki tehetséggel kapásból olyan lelkesítő beszédet mondott, hogy sírt a nép örömében. Kérte nyugalomra, higgadtságra a népet, és a harangok is szólaljanak meg, jelezvén, hogy új fejezet kezdődik a nép életében. Megkérte még Nádházi az élelmi ipart, ne hagyja még abba a munkát, mert ezzel megnehezíti a lakosság sorsát. A városi tanácsháza egy méhkashoz hasonlított. Az ideiglenes bizottság előkészítette az üzemek és a parasztság képviselőiből az állandó bizottságot, melyben mint városi tanácstagok szerepeltek, létszámuk 35 volt. A nagygyűlés után a honvédség képviselője, Ábrahám százados felugrott a nagy tanácsterem asztalára, és torkaszakadtából kiabálta, győzött a forradalom, a szovjet csapatok kivonulóban vannak. Én megkérdeztem mindjárt, honnan tudja? Pontos értesülése van, volt a válasz. A tanácselnöki szobában voltunk, és beszélgettünk; körülbelül 27-én 13 óra körül megjelent Tóth Gyula, a járási és városi rendőrparancsnok tisztikarával, és előadta rövid életrajzát, és hogy Moszkvában végezte az iskoláit és kommunista, fölajánlja a szolgálatát, ha a forradalmi tanács igényt tart rá. Nekünk az volt a véleményünk, az nem baj, ha kommunista, nekünk egy a fontos, becsületes ember legyen. Ez a fő elvünk. És szóban megerősítettük állásában. Mindjárt szóba került a nemzetőrség felállítása, mely a rendőrséggel karöltve dolgozik, illetve őrködik. Parancsnoka Nátor József volt. A diákság és ifjúság mindenáron fegyvert követelt. Nekünk az volt a véleményünk, hogy nem adunk ifjak kezébe, mert abból csak baj származhat. Mi politikailag teljesen biztosan voltunk, mert a nép 90%-a velünk és mellettünk volt. A forradalmi tanács utasítását pontosan és készségesen végrehajtotta mindenki. A kiegészítő parancsnok fölállított egy zászlóaljat, vagy 700 lőfegyvert Csabáról hoztak. [...] [...] Másnap már nagyon sok öntevékeny ember akadt, nagyon sokan akartak tenni valamit, és az ávósok üldözése, elfogdosása folyamatban volt anélkül, hogy a forradalmi tanács utasítást adott volna erre. \bltak olyan egyének, Igricz, Vincze, Stifter, Szilágyi, akiket be kellett a rendőrségre szólítani, mert a közhangulat a gyújtópontjához közeledett ellenük, és lincseléstől kellett tartani. Nem mintha nem érdemelték volna meg, de mi a törvényre akartuk ezeknek az embereknek az ügyét tenni. Mert ott sok minden napvilágot látott volna. Már a bíróságra özönlöttek a panaszosok, és Halász Kálmán államügyész egyszer azt mondja nekem, te, itt gyilkosságokról is szó van. Ezt te még csak most tudod mondom neki. A rendőrlegénység sem volt megelégedve bizonyos tisztekkel. Állandóan követelték, hogy Tulkán, Karakas, Dejcző, Molnár tiszteket váltsuk le. Már fenyegetőleg léptek fel, ha mi nem intézkedünk, akkor ők intézkednek, de akkor ezek eltűnnek örökre. A tanács, hogy elkerülje ezt a fegyveres konfliktust, a megyei kapitánnyal egyetértésben ezt a 4 tisztet a szolgálatból eltávolította. Mivelhogy a fegyveres alakulatok között ilyen konfliktusok voltak, a forradalmi tanács a fegyveres alakulatok ellenőrzésével Radóczit és Lőrincz Jánost bízta meg. [...]