Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

szereztek egy idegen férfitól tudomást arról, hogy a szomszéd Békéscsabán mi történik. Ott már folyt a tüntetés. Átküldték Hraskót és M. Szabót: nézzék meg, mi történik. Mire visszaérkeztek, már a tanácsháza előtt hatalmas tömeg állott. Ezek beszédre vártak. Nádházi már nem akart beszélni, de biztatták. Végül elvállalta s a tömeget olyan hangon, amilyen hangon lehetett, hazaküldte. Az ítélet ténymegállapításával szemben le kell szögeznem azt, hogy Hraskó Károlynak az újabb követelési pontok összeállításában nem volt része. Nádházi itt bejelentette a tömegnek, hogy délután az asszonyok fekete kendőben megkoszorúzzák az elesettek sírjait. Ez meg is történt. Kár, hogy a szövegre csak két tanú jelentkezett. Az egyik Igricz Péter volt, aki vallomásában lerögzítette, hogy a beszédet a laktanya előtt hallotta, amikor Sárdiné a gimnázium előtt beszélt [...], ami kb. 300 m távolságot jelent s tekintettel arra, hogy Sárdiné alacsony, halk szavú, beteg asszony s körül volt véve vagy 8000 asszonnyal, igen nehéz hallási viszonyok között lehetett a tanú. A másik tanú Szécsi rendőr százados felesége volt, annak a Szécsi Imrének felesége, aki Tóth rendőr százados távozása után, a legénység szavazata alapján átvette a rendőrség vezetését, miután a „népre" leszavazott.

9 A tanúvallomások mérlegelésénél felmerülnek az ember előtt ilyen szempontok. De nehéz megállapítani olyan tényt is, mit a számos tanú közül csak egyetlenegy igazol, viszont vannak számosan olyan tanúk, akik olyan mentalitást észleltek, ami kizárja egyetlen kitétel használatát. Ez teszi nekem nehézzé elhinni azt, hogy a december 10-én megtartott országos méretű sztrájk idején I. r. vádlott bármilyen kijelentést tett volna, ami kormányellenes volt. Részletes védekezés Nádházi János ügyében. [...] [...] Saját benyomásom volt 27-én este, amikor a kislányomért mentem el, aki barátnőjétől nem mert hazaindulni s visszafelé a tanácsházával szemben álló épület előtt jöttünk, akkor is hatalmas tömeg állt. Valamit akkor is beszélt Nádházi s a tömeg éljenzett neki. Egy perc múlva megjelent az erkélyen egy férfi, akinek az arcát látni nem lehetett, mert a világítás hátulról, az ablakok felől érte. Ez a férfi alig beszélt egy percig arról, hogy „Testvérek, Pest vérzik! Fegyverre!" Azután berántották az erkélyről s kilépett I. r. vádlott, s beszélni kezdett a fegyverek ellen, pár pillanat múlva ugyanaz a tömeg, amelyik két perccel előbb éljenezte, hatalmas szitkozódásban tört ki. „Hazaáruló gazember vagy! Le vele! Üssétek le!" Szidták, átkozták s felemelt öklökkel s botokkal rohantak a tanácsháza nagy boltíves kapuja alá. Én még tömeget ilyen félelmesen dühöngeni nem láttam. Ha akkor sikerül a lépcsőn felhatolni abba a szobába a tömegnek, akkor Nádházi most nem vádlott. Ilyen szerepet elvállalni abban az időben nem volt könnyű feladat. Kohári István, a városi pártbizottság titkára mondta vallomásában [...], hogy Nádházi révén még arról is volt szó, hogy együttműködnek a párttal. Azt is vallotta a tanú [...], hogy Nádházi nem volt pártellenes, Nagy Imre vallomása szerint [...] kijelentette: senki ne számítson arra, hogy a tsz-től visszakapja a földjét, nem akarok Máriafalván (a város legszegényebb része, ahol Nádházi maga is lakik) újra cselédeket látni. Tóth Gyula rendőr százados vallomása sze-