Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

társakat útba indítottam Békéscsabára, nehogy bántódásuk legyen. Az őrs tagjai előzőkben nem akarták őket elengedni, de személyes tekintélyem segítségével ezt sikeresen végrehajtottam. A forradalmi tanács nem számított rosszul, hiszen a szovjet csapatok az országban voltak és mások felé is jól tudtak takarózni azzal, hogy itt rend van, itt nem lehet szó ellenforradalomról. Siettek is megjelentemi a Gyulai Hírlap első számában, hogy meg vagyok bízva a kapitányság vezetésével. De ez a száma az újságnak még meg sem jelent, amikor már határozatot hoztak a rendőrség lefegyverzéséről. Ezt Halász Kálmán volt ügyész részvételével, titokban végre is hajtották, nekem csak akkor hozták tudomásomra, amikor már fegyver az egységnél nem volt, csak nálam és egy-két tisztnél. Lefegyverzés után a volt csendőrök, horthysta tisztek megszállták a kapitányságot, és mi tehetetlenül néztük a nemzetőrség garázdálkodását. Ezzel kapcsolatban tudomásom volt arról, hogy a most megjelenő megyei Fehér Könyvben a Gyulai Hírlapnak ez a száma megjelenik.

7 Helyes lenne ezzel azt kihangsúlyozni, hogy az ellenforradalmárok még ezzel sem elégedtek meg, a cikket és az abban szereplő neveket csak fedőnévül használták, hiszen meg sem jelent a cikk, amikor a lefegyverzés megtörtént és a parancsnokságot Nátor József volt horthysta fhdgy. vette át. így fegyver nélkül, utasítási jog nélkül kellett szemlélni az eseményeket, magam házi őrizetben voltam, lakásomra is 2-3 naponként engedtek, kísérettel. Ez volt az állapot egészen november 4-ig. Ekkor vonultak be a szovjet csapatok Békéscsabára. Ennek hírére lázasan készültek az ellenállásra, egy csoportjuk benzines palackokat készített, másik csoport kötegelte a kézigránátokat, fel akartak a meglévő és Békéscsabáról, Tóth alezredes által küldött fegyverekből egy zászlóaljat fegyverezni, azt a helyi kieg. parancsnokával közösen sikerült elszabotálni, majd megmagyarázni nekik, hogy az ellenállásról mondjanak le. Ezt látszólag el is fogadták. Még aznap sikerült azon a címen, hogy fegyvereket vételez fel, a Szécsi szds.-t Békéscsabára beküldeni, aki megbeszélésünk értelmében jelentette, hogy mi készül Gyulán. Valószínű, ennek hatására 3 szovjet páncélos a gyulai tejporgyárig bejött és ott megállt. Ennek hatására a „hősök" megijedtek, a nemzetőrség nagy része szétfutott, kb. 30 fő maradt a kapitányságon bent, teljesen tanácstalanul. Ezt az időt használtuk ki, és másodmagammal a nemzetőrséget lefegyvereztük, mi pedig ismét felfegyverkeztünk. Persze, amikor ezek látták, hogy a szovjet csapatok senkit nem bántanak, sőt be sem jönnek a városba, ismét előmerészkedtek, de még aznap éjjel sikerült önként jelentkezőkkel megakadályozni, hogy a volt nemzetőrség tagjai a fegyvereket, ami a zászlóalj felszerelésére lett küldve, megszerezhessék. Ezeket a fegyvereket, a kieg.gel közösen, 6-án beszállítottam Békéscsabára, ahol a szovjet egységek át is vették. Ezek után ott is felvettem a kapcsolatot a szovjet parancsnoksággal, részletesen referáltam nekik a gyulai helyzetről, ők adtak is tanácsokat, de azokat végrehajtani képtelen voltam azért, mert a személyi állomány csak köztörvényi ügyekben volt hajlandó intézkedni. A megyei ügyészség pedig sem ezeket, sem