Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

A bíróság ezért összbüntetésül 6 (hat) évi börtönbüntetésre mint főbün­tetésre, mellékbüntetésül pedig 8 évre (nyolc) választó, választhatósági és köz­feladat viselési jogától eltiltja. Vádlott köteles az eddig felmerült és az ezután esetleg felmerülendő bűn­ügyi költségeket az államnak megtéríteni. 1956. december 9. napjától az előzetes letartóztatás minden napja be­számít. Indokolás: A bíróság a vádlott nyilatkozata, valamint a tanúk vallomása alapján a következő tényállást állapította meg: vádlott édesapjának a felszabadulás előtt 13 hold földje volt, a földterü­let be volt ültetve gyümölcsfákkal. Vádlott 1956. október 27. napján kapcsolódott be az ellenforradalmi ese­ményekbe, tagja lett a nemzetőrségnek. Neki lett a feladata, hogy több sze­mélytől szedje össze a fegyvereket, majd később pedig az, hogy letartóztatáso­kat eszközöljön. 1956. október 27. napján este Nyíri Ferenc megjelent társaival Pusztai János földművesnél, akitől elvették a vadászfegyvert, valamint a töltényeket. Ezt követően éjjel Pusztai Jánosnál megjelent G. Varga Gábor társaival és fegy­vert követeltek. G. Varga Gábor azt a kijelentést tette, hogy nincsenek kommu­nisták, a kommunista párt megszűnt. Pusztai erre a fellépésre átadta a még nála lévő 6 mm-es golyós fegyvert. November 3-án három katonával jelent meg vádlott a fenti személynél, akit felszóllított, [így] hogy azonnal öltözzön fel, mert a nem kívánatos eleme­ket le kell tartoztatni. Pusztai Jánost ezután autóra tették, majd behozták Bé­késre és itt újabb személyekkel együtt Békéscsabára szállították, ott azonban hazaküldték őket, Békésen ezután 4-én 17 órakor engedtek haza. Ugyancsak 1956. október 27. napján Vári András földműves-szövetkeze­ti ügyvezetőnél jelent meg vádlott a társaival együtt kb. este 19 órakor és bevit­ték a békési rendőrőrsre és majd csak másnap délbe [így] engedték el. Ezt követően 1956. november 3-án este újból megjelent Váriéknál a vádlott, egy katonával bekísérték a rendőrőrsre, utánna [így] pedig még 9 társával egy piros autóval bevitték Békéscsabára. Békéscsabára való bekíséréskor G. Varga Gábor kísérte a 9 személyt. Lukács Jánosnál szintén megjelentek 1956. november 3-án, és Újvári Lászlóval elkezdték szidni, piszkos kommunista, hol van az ÁVH-s fiad. Majd azt a kijelentést tette, hogy Lukács János tagosította be az ő földjüket a terme­lőszövetkezetbe s ezért megkapja a magáét. 1956. október 27. napján G. Varga Gábor és társai Nagy Ferenc 61 éves békési lakos földművesnél is megjelentek, annak vadászfegyverét elvitték és itt is G. Varga Gábor azt a kijelentést tette, „hogy megszűnt a kommunizmus, az oroszoknak ki kell mennie". Vádlott a fenti személyeken kívül Gólya János, Zsiák Jánosnál is kinn volt Újvári László nemzetőrparancsnokkal együtt.

Next

/
Thumbnails
Contents