Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)
forradalmi munkás-paraszt kormány kérésének, másrészt hűen teljesítette internacionalista kötelességét. Tisztelt Pártaktíva! Kedves Elvtársak! Megyénkben is az ellenforradalom fegyveres erőit, a különböző fegyveres csoportok garázdálkodását a Szovjetunió segítségével, támogatásával szétvertük. Ebben a küzdelemben komoly segítséget adtak a rend és fegyelem helyreállításában mindenekelőtt a párt által szervezett karhatalmista egységeink. Ezek az elvtársak becsületesen teljesítették kötelességüket. Védjék továbbra is karhatalmista elvtársaink azt a pártot, amely harcba hívta őket, s szálljanak szembe a párt egységét és a párt fegyelmét megbontó különböző kísérletekkel. Az ellenforradalmi erők garázdálkodásának megsemmisítésében - őszintén meg kell mondani a megyei pártaktíván-, hogy a párt és az állami szervek között nem volt meg a megfelelő egyetértés. A megyei pártbizottság nem tudta megfelelően végrehajtani elgondolását, véleményét, s ez bizonyos vonatkozásban magyarázata is annak, hogy megyénkben a legkésőbb, még decemberben is - dühöngött az ellenforradalom. Ezt segítette elő mindenekelőtt a volt hadosztályparancsnok, Tóth alezredes áruló politikája, aki cserbenhagyta a pártot és lényegében átállt az ellenforradalom oldalára. A pártbizottság nem tudott megfelelően támaszkodni novemberben a megyei rendőrség állományára, különösen annak akkori parancsnoki karára. Pártbizottságaink segítségével és támogatásával ennek ellenére komoly eredményeket értünk el. Az ellenforradalmi erők megyénkben is a fő támadást a párt ellen, pártszervezeteink szétverésére irányították. Ma már elmondhatjuk, hogy úgyszólván minden fontosabb területen működnek és dolgoznak pártszervezeteink. Az államhatalom területén is, a tanácsainknál dolgozó kommunista elvtársak segítségével visszaszereztük az ellenforradalmi erők által elfoglalt funkciókat és tanácsaink élén ma már mindenütt a nép által választott dolgozók állnak. 1 Megszüntettük megyénkben a különböző, törvénytelenül működő „forradalmi bizottságokat, bizottmányokat". Helyreállítottuk megyénkben a rendet és a fegyelmet, biztosítottuk a termelés folyamatosságát az ipar és mezőgazdaságban egyaránt. Megszerveztük megyénk fegyveres erejét, a karhatalmat. Iparunk már csaknem elérte a múlt év azonos időszakának termelési szintjét. Ezért dicséret és köszönet illeti megyénk üzemi dolgozóit. Ez az eredmény még inkább lerántja a leplet azokról az ellenforradalmi rágalmazókról, akik azt híresztelték, hogy az ellenforradalom tömegbázisa a munkásosztály volt. Erre a választ maguk a munkások adták meg, bizonyítva jó munkájukkal, hogy ők nem az ellenforradalom, hanem a munkáshatalom mellett állnak és azt támogatják. E kedvező termelési alakulások egyben bizonyítják azt is, hogy munkásosztályunk bizalommal van a párt és a munkáshatalmunk iránt. Ma már mindjobban világosan látjuk, hogy ami üzemeinkben történt, azért nem a munkásosztályt terheli a felelősség. Üzemeinkben az első ötéves terv alatt sok olyan „munkás" került be, akik felhígították a munkásosztály sorait. A hatalmukból kiszorított volt csendőrök, deklasszált elemek - hoz-