Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

jutott, ő, illetve ők már régen harcolnak" és mikor a kommunisták üzemből történő eltávolításáról szó jött fel, a vádlott nekem mondotta, hogy „rád is hamarosan sor fog kerülni". Vádlottnak egyéb magatartására, kijelentéseiről egyebet nem tudok, mi­vel bennünket kommunistákat már november 2-án kitiltottak az üzem terüle­téről, de már ezt megelőzően is minket kerültek, velünk nem beszélgettek. Vádlottnak tanúval történt szembesítése eredménytelen. Vádlott megjegyzi: Ez a tanú is haragszik rám, és ezért mond ilyeneket. Erre tanú: Akasszanak fel, irtsák ki a családomat, ha hazudtam, én vád­lottra nem haragszom, és most is csak a családját sajnálom. [...] [...] Ifj. Ladányi Gyula: 25 éves békéscsabai születésű, békéscsabai lakos, a békéscsabai téglagyárban bérelszámoló, érdektelen tanú, törvényes figyel­meztetés után vallja: Vádlottat már régebbi idő óta ismerem, mert abban a gyárban dolgo­zom, ahol ő építésvezető mérnök volt. Azonban vádlottnak semmiféle ellenfor­radalmi tevékenységéről nem tudok. Tudomásom van azonban mint bérelszámolónak arról, hogy vádlott köz­bejárása következtében a bérelszámolásnál voltak korrigálások. Vádlottnak volt az köszönhető, hogy a bércsalásokat és az ebből adódó esetleges túlfizetéseket még idejében velünk közölte, így annak kifizetését meg tudtuk akadályozni. Ez a korrigálás a brigádvezetőket anyagilag érintette, így az összegeknek nagyobb vagy kisebb volta az ő vonatkozásukban nem lehetett közömbös. [...] [...] Kiiment Albert 33 éves békéscsabai születésű, békéscsabai lakos, gyári munkás a békéscsabai téglagyárban, érdektelen tanú, a törvényes figyel­meztetés után vallja: Vádlottal az ellenforradalmi eseményeket megelőzően már közel két-há­rom év óta ismerem. Ezen idő alatt vádlottnak semmiféle ellenséges megnyilat­kozása nem volt. Tudomásom szerint az októberi események ideje alatt vádlott sztrájkra nem hívott fel. En a békéscsabai téglagyár munkástanácsának az elnöke vol­tam, és az alkalommal, mikor a munkástanács ülésén a sztrájkhelyzet kapcsán a téglagyár kemencéiről is feljött a szó, akkor vádlott volt az, aki mondotta, hogy ne engedjem a tüzelést leállítani, mert a kemencék leállítása katasztrofális eredményekhez vezérnek. [...] [...] Bódi Gyula 35 éves, gyomai születésű, békéscsabai lakos, villanysze­relő a békéscsabai téglagyárban. Érdektelen tanú, törvényes figyelmeztetés után vallja: Vádlottat már a régebbi idők óta ismerem, és ezen ismeretségünk ideje alatt úgy találtam, hogy vádlott nem szívlelte a kommunistákat. Én előttem a kommunistákra, a pártra, a kormányra és általában a népi demokráciára sem­miféle kijelentést nem tett. Vádlottal az ellenforradalmi események ideje alatt akkor találkoztam, amikor az aláírásgyűjtő ívet hozott azzal, hogy azt írjuk alá, mert neki szükséges lesz abban az esetben, hogyha a mi üzemünkből őt elbocsátják. Ezen az íven

Next

/
Thumbnails
Contents