Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban I. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 22. (Gyula, 2006)

pártonkívüli lapok - mint például a győri Hazánk, vagy a karcagi Híradó - már korábban felhívták a figyelmet néhány jelenségre, melyek a mi észrevételeinket és az esetek hasonlóságát tekintve a kiindulás alapjául szolgálhatnak. A dolgozók millióit élénken foglalkoztató országos kérdések mellett sokak szemében szinte eltörpült az MDP megszűnése és az új párt, az MSZMP szervezése. Nem a dolgozók vagy egyes csoportok úgynevezett pártellenességéből adódik ez, hanem az ismételten elkövetett hibákból, melyek közömbösséget, nem egyszer ellenszenvet váltanak ki. És az események kibontakozását látva, ez a kérdés is egyike az egész országot érintőknek. Az elmúlt évek során a párt, a munkások erős szervezetéből egyre inkább fétissé torzult, amelyet bűnös vezetők az AVÖ, és külső behatások segítségével emeltek az ország, a nép fölé, sárba taposva a párt tiszta, lenini fogalmát. Ez a párt már nem volt azonos az illegalitás hősi pártjával, amelyekért emberek voltak készek meghalni, hanem szinte egy maroknyi népellenes, drótokon rángatott csoport érdekvédelmi szervévé alacsonyították, elidegenítve a párttól a dolgozók millióit. Az októberi események, ha a vidéki alsóbb vezetésben nem is mindenhol, de a központi irányításban elsöpörték ennek a klikknek az uralmát. A józanabb lenini elemek feloszlatták a régi, rosszemlékű pártot és új pártot, nevében is újat szerveztek. Ez a névcsere nem jelentheti azonban csupán a cégtábla átmázolását, nem jelentheti azt, hogy az összes sztálinisták és közismert baloldali szektások átmentsék magukat, megőrizve hatalmat, pozíciót, bársonyszéket - legfeljebb másikkal cserélve fel azt, azon a réven, hogy élve az alkalommal elsőként írták vagy írják magukat az új tagok névsorába. Még ma is sokan akadnak, akik az új párt létrejöttét csak taktikának tekintik és elfelejtik, hogy éppen ez a „taktikázás" - azaz a hibákhoz való görcsös ragaszkodás - vezetett az októberi napokhoz, annak minden következményéhez. Nem veszik észre, hogy szereplésükkel a kibontakozást akadályozzák és magának a pártnak is többet ártanak, mint használnak. A pártnak - úgy véljük mi is - meg kell újhodnia elveiben, tagságában, vezetőiben egyaránt. Új program kell, új, demokratikusan választott vezetők, s nem olyanok, akik egymás közt osztogatják a hatalmat. Ma már az igazán értékes, elvhű emberek is csak olyan párt mellé sorakoznak fel, amelyben a lenini eszmék uralkodnak, s amely szem előtt tartja a magyar sajátosságokat is. Az eseményeket figyelve az új párt létszáma - az MDP-hez viszonyítva bizonyára csökkenni fog, hisz az éveken át eljátszott tekintélyt nehéz visszaszerezni. És - Kádár János beszédét idézve - a súlyában is csökkenő párt nem lehet az ország egyetlen pártja, meg kell osztania a vezetést más, demokratikus pártokkal. De a csökkent létszáma sem állhat a magukat átmentőkből, a restaurálást várókból, a hatalmaskodásról lemondani nem akarókból, akik a változást csak abban ismernék esetleg el, hogy a pártházak aranybetűs fekete tábláit, fehér alapon aranybetűsek váltsák fel. Az utóbbi idők tapasztalatait leszűrve ez a véleményünk. Kiss Béla Független Újság, 1956. december 20.