Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
A felszabadult jobbágyok és a volt földesurak ellentétei, parasztmozgalmak 1848 tavaszán és őszén
néhány nappal elfoglalták az elkülönözés során a Trautmannsdorf családnak jutott csákói pusztát. A város országgyűlési képviselője és a megye is a békés megoldás lehetőségét igyekezett biztosítani. Tényleges hatósági intézkedésre akkor került sor, amikor az alispán felhívását Orosházán, a november 24-ére összehívott népgyűlésen a főszolgabíró nem tudta kihirdetni, mert a népgyűlés résztvevői rátámadtak és el kellett menekünie. A megye ekkor a mezőberényi lázadás leverésével megbízott kormány- biztoshoz fordult segítségért, aki azonban időközben lemondott megbízatásáról. Helyette az Országos Honvédelmi Bizottmány Bogyó Sándor képviselőt küldte ki, a Lehel huszárokat adva mellé karhatalomként. Bogyó Sándor december 10—én népgyűlést tartott Orosházán, melyen felolvasták Kossuth Lajosnak a megye és Orosháza lakóihoz intézett kiáltványát. A kiáltvány és a katonai karhatalom hatására december 12—13. között az orosháziak elhagyták az elfoglalt legelőt. A községbe kiküldött rögtönítélő bíróság 1848. december 16-án lázítás vádjával halálra ítélte Oláh Istvánt. Az ítéletet aznap végre is hajtották. Oláh István vándor ponyvaárusként vetődött Orosházára és az eseményeket látván a piacon lázított a kormánybiztos ellen, akiről azt állította, hogy nem a felsőbb hatóság, hanem a vármegye és az urak küldték, pecsétjét „cigány csinálta”, „rongyos íródeák” csupán. Oláh István orosházi szerepét és statáriális perének történetét Ember Győző dolgozta fel még 1949-ben. Amint munkájában rámutat, Oláh nem volt a foldfoglaló mozgalom tényleges vezetője, személyét és a piacon hallott lázító beszédét a fenyítő törvényszék elrettentő például használta fel. A többi vádlottat hosszabb-rövidebb börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. 1849 tavaszán az igazságügyminiszter az orosházi elítéltek esetében is a kisebb vétkekben elmarasztaltaknak kegyelmet adott, a közigazatás ellen lázító és a főszolgabírót inzultáló személyeknek azonban le kellett tölteniök a kiszabott börtönéveket. Gyoma és Gyulavári esetében nem került sor katonai fellépésre. A gyomaiak november utolsó napján önként elhagyták az elfoglalt földeket és megegyeztek a földesúrral az 12 907 forint 20 ksajcár összegű kár megtérítésében. Gyulaváriban pedig ugyancsak megegyezésre törekedtek a földesúrral. Az előzőektől eltérő volt a nagyszénásiak ügye. Ok a Károlyi uradalomtól bérelt földjüket szerették volna saját tulajdonul megszerezni, községüket pedig elöljáróság megválasztásával kiemelni az árendás községi jogállásból. (Azún. bérlőközösségeknek nem volt olyan községi önkormányzata, mint a jobbágyfalvaknak, ezért törekedtek azt megalakítani.) Rájuk azonban, a dohánykertész községekhez hasonlóan, nem vonatkozott a jobbágyfelszabadítás, mert ők nemjobbágyai, hanem csak meghatározott időre kötött szerződés alapján haszonbérlői voltak a földesúri család által rendelkezésükre bocsátott földterületeknek. Kérelmüket Deák Ferenc igazságügyminiszter a fentiek alapján utasította el. A megye közbenjárására a birtokosok rövid időre újabb szerződést kötöttek az árendátorokkal. 37
