Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Dokumentumok - A szabadságharc végnapjai Békés megyében
106. Gyula, 1849. augusztus 22. (23.) A gyulai tiszti fegyverletétel eseményei Kóhn Dávid tollából [...] Augusztus 21-ikén a késő délutáni órákban Anrep orosz tábornok kiadta a parancsot, hogy valamennyi honvédtiszt köteles másnap reggel 6 órakor az óvár előtt megjelenni, hol le fogják őket fegyverezni. Megengedte, hogy a honvédtisztek házigazdái is megjelenhetnek a várkertben, de osztrákoknak — sem tiszteknek, sem a legénységnek — nem volt szabad a lefegyverkezés megtörténtéig oda lépni. A magyar tiszteket, akik az oroszok tüntető rokonszenve után igen vérmes reményekkel néztek jövőjük elé s abban az illúzióban voltak, hogy nemcsak kardjukat, hanem az oroszokkal kötendő szövetség révén tiszti rangjukat is meg fogják tartani, sőt a legvérmesebbek abban is reménykedtek, hogy az oroszokkal együtt fogják az osztrákokat megtámadni, végtelenül lehangolta a kiadott parancs, amelynek keserves voltát csak az a körülmény enyhítette, hogy mégsem az osztrák, hanem az orosz előtt teszik le a fegyverüket, ami nagy megnyugvás volt rájuk nézve. Másnap, augusztus 22-én kora hajnali órákban megnyilt a várkert kapuja és a szegény honvédtisztek, akiknek túlnyomó része az egész éjszakát átvirrasztotta, bevonultak a kertbe és a velük betóduló házigazdáikkal teljesen betöltötték az óvár és a kastély homlokzat között fekvő, akkor még befásítva nem volt, teljesen üres, tágas kertet. Osztrák katonákat a várkert kapuja előtt őrködő oroszok egyet sem engedtek be, rajtuk kívül mindenkit. A honvédtisztek valamennyien tábornokaik köré csoportosultak. Reggel hat óra körül megkezdődött a lefegyvezés szomorú aktusa. Ez pedig úgy történt, hogy orosz törzstisztek jelentek meg mindegyik honvédtiszti csapat előtt s szalutáltak a csoport élén álló tábornoknak és kérték előbb az ő, majd tisztjei kardját és pisztolyait. Az így lecsatolt kardokat és fegyvereket azután a tér közepén halmozták fel. Knézich tábornok, tisztjei élén a kastély oldalszárnyán levő pinceajtó mellett volt. A pinceajtó s köztük azonban egy szekér állott, azon egy borral telt nagy hordó, melyet a pincébe kellett volna legurítani, de ezt a fegyverletétel utánig elhalasztották. Amikor egy orosz őrnagy Knézich elé lépett és előtte szalutálva kérte kardját, a tábornok a kard végét fogva, a markolatot a kocsikerék elé tette s odaszólt a kocsisnak: indíts. A kocsi elértette a tábornok szándékát s megindította a lovakat, úgy, hogy a szekér kereke a markolatot letörte s ekkor Knézich a markolat nélkül maradt kardhüvelyt és benne levő pengét adta az orosz őrnagynak, aki pár pillatanatig tétovázva nézett, de azután a megcsonkult kardot a szekér elé dobta. Gróf Teleky Sándor, aki a nyolcvanas évek elején meglátogatta Gyulán bold. Göndöcs Benedek apátlelkészt, Gyula város akkori országgyűlési képviselőjét, akinek felkérésére én kalauzoltam a nemes grófot a várkertben, mély meghatottsággal járta be velem a reá nézve tragikus emlékű helyet, ahol őt is lefegyverezték és mint résztvevő élénken 234
