Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Békés megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előestéjén
csaba és más települések jobbágyai közösen béreltek jelentős kiterjedésű földesúri pusztákat. A megyei paraszti társadalmának története a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc bukása után a termelés újraindításának heroikus munkájával kezdődik. A községek határhasználata, a talaj-, vízrajzi stb. adottságok különbözősége ellenére, azt mutatja, hogy a XVIII. század első felében az egyes jobbágycsaládok annyi szántóföldet vettek művelés alá a határból, amennyit igaerejük lehetővé tett. A lakosság növekedésével e szabadfoglalásos rendszer megszűnik, a határ különböző minőségű földterületeiből kialakított nyilakat évenként osztották újra 1760-ig. A Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőzően összeállított úrbéri kérdőpontokra adott községi válaszok szerint a kétegyházi uradalom két helységét kivéve már nem osztották évente újra a szántóföldeket, amelyek így egyéni használatú birtokká lettek. (A kaszálók és a nádtermő rétek használatában azonban még megmaradt a régi gyakorlat.) Az egyes jobbágycsaládok kezén levő földek nagysága, ugyancsak a kérdőpontokra adott válaszok alapján, meglehetősen nagy eltéréseket mutat az egyes helységekben. Gyomán 20-102 pozsonyi mérő, Csabán 60-100, Endrődön 80, Magyargyulán 60, Füzesgyarmaton 3-24, Dobozon 10 pozsonyi mérő a „legjobb gazdák” (ahogyan a forrás nevezi a tehetős telkes jobbágyokat) kezén lévő földterület. (Ugyanakkor a kérdőpontokra adott válaszok a ténylegesnél kevesebb földmennyiséget adtak meg.) A Mária Terézia-féle úrbérrendezés egyrészt megállapította az egy telekhez számítandó szántók nagyságát (Békés megyében ez - minőségtől függően - 34, 36, 38 kisholdat jelentett), másrészt számbavette a telkes gazdák kezén levő telekhányadokat. Az úrbérrendezés során ajobbágytelek nagyságát az előírt területnek megfelelően állapították meg: ekkora szántóföld maradt ajobbágy tényleges birtokában. Ahol az egy telekre eső földterület nagyobb volt, ott elvettek belőle, akinek viszont kisebb volt az egész telekre jutó földterülete, azt kiegészítették. így az úrbéres szolgáltatásokat elvileg azonos feltételekkel teljesíthette minden érdekelt, aminek a megteremtése volt az úrbérrendezés egyik célja is. A megyében a jobbágytelkek száma az úrbérrendezés után jelentősen növekszik (1786-1802 között 899-ről 3337-re), majd ez a folyamat megáll. Az 1828-as országos összeírás után már lényeges változás nem történik a telekszám alakulásában, ezért ezzel kell számolnunk a jobbágyfelszabadulás idején is. A korszak történetével foglalkozó munkák az urbárium bevezetése után — mivel a növekvő létszámú jobbágycsaládok újabb szabad földterülethez nem juthatnak — a jobbágytelkek rendszeres felaprózódásáról beszélnek. Ez a megállapítás Békés megyére csak megszorításokkal érvényes. Az igaz, hogy a XIX. század első felében valóban csökken az egész telekkel bíró jobbágyok száma, de a megélhetést már nem biztosító töredéktelkekkel rendelkezők száma sem növekszik túlságosan nagy mérték- ban. Ugyanis a túlzott telekaprózódást a földesúri tilalom, a nagycsaládi rendszer fenntartása és az öröklési rend is megakadályozta. (Az egész vagy töredéktelken az egy háztartásban maradt, több generációból álló nagycsalád gazdálkodik, a szülőből és 17
