Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Dokumentumok - Békés megye részvétele a szabadságharcban
63. Békéscsaba, 1848. augusztus Haán Lajos naplójegyzetei a becskereki táborozásról Július első napjaiban rendelet érkezett a megyéhez, hogy miután a bánsági rácok fellázadtak, különösen Becskerek körül, kevés lévén ott a rendes katonaság, így az ott lakó magyarok élete és vagyona a legnagyobb veszélynek van kitéve: ezért Békés vármegye haladéktalanul fegyverezzen fel háromezer nemzetőrt, s küldje azokat egyelőre, további rendeletig Makóra. Nem lehet leírni a készületet, amely erre a Békés vármegyei lakosságot megszállotta, különösen a békességszerető csabai tót- ságot. A békési és sárréti magyarság kész volt engedelmeskedni a rendeletnek: nem úgy a csabai tótság. Lármáztak, hogy ha egy elmegy, menjenek mindnyájan, menjenek az urak is, mind, menjenek a tanítók és a papok is. A városháza udvarán egy erős tölgyfa asztal állott, amely szószékül szolgált. Míg a város tanácsa — notabene1 Csaba már akkor rendezett tanácsú város volt, bíró volt Urisznyi Andor ügyvéd, polgármester Szinovicz Lajos, a városi kapitány Such József asztalos, szenátorok Thomka Alajos és Bajcsi Sándor ügyvédek — a város termében tanácskozott a teendőkről, addig a városháza udvarát ezer és ezer ember lepte el naponként, várva, hogy nem jött-e valami új hír, új rendelet? az asztalra hol egyikünk, hol másikunk felállott — Bosznián,2 én, mások —, onnan buzdítottuk a népet, hogy nem kell félni, hogy mi nem megyünk az ellenség elébe, hanem csak Makóra, hogy azon esetre, ha a rácság egész a Marosigjönne fel, által ne eresszük a Maroson, de ott is nem magunk leszünk, hanem lesz elég rendes katona is. Elmondtuk, hogy ha a csabaiak vonakodni fognak elmenni, akkor ránk jönnek a békési, sárréti, orosházi magyarok, felégetik, felprédálják városunkat, elűzik ezen áldott vidékről a tótságot stb. Ez azután hatott, s végre a csabai tótság is rászánta magát arra, amit elkerülni nem lehetett. Két csapatban kellett mennünk. Háromezer békési nemzetőr július 10-én volt indulandó az alispánok: Szombathelyi Antal és Tomcsányi József vezetése alatt. Ezeknek ott kellett maradniok három hétig. Három hét múlva, július 31-én kellett indulnia a másik háromezernek, hogy az első csapatot felváltsa. Sok lárma, veszekedés, sírás-rívás után végre consignáltattak1 azok, akiknek az első, valamint azok is, akiknek a második csapattal kellett menniök. Volt olyan, aki annyira félt ezen expedíciótól — egy Novák Adám nevű gyermektelen vagyonos paraszt —, hogy fertály földet adott egy szolgájának azért, hogy e három hétre helyette elment. Kapitányokul, csapat- vezetőkül Szinovicz Lajost és Omaszta Lajost választották. Magunk közt pedig azt határoztuk, hogy az első csapattal, mint tábori pap, menjen Broszman, a másodikkal pedig megyek én. Július 10., mely hétfőre esett, volt kitűzve elindulási napul, a hely pedig ahova valamennyi elindulónak déli 12 órára megjelennie kellett, a mostani vaspálya előtti üres tér volt, mely akkor még sokkal nagyobb és tágasabb volt, mint most, nem lévén Kígyós felé semmi ház. 169
