Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Dokumentumok - Békés megye részvétele a szabadságharcban
Nem képzelheti az ember azt a hadat, amely itt déltájban összegyülekezett. Kocsi kocsi mellett. Minden kocsi telerakva kenyerekkel és más élelmi cikkekkel. Minden kocsi mellett két-három jajgató asszony, gyerek. Voltak az elinduló között fiatalok, voltak férfiak, de 60 éves öregek is, mert a legnagyobb munka idején a munkabíróra itthon volt szükség és ment helyette a munkaképtelen. Az egyik puskával volt felfegyverkezve, a másik pisztollyal, harmadik vasvillával, vagy egy hosszú póznához egyenesen odaszegezett kaszával, de volt olyan is, akinek egész fegyvere egy bunkósbot volt. Találkozott olyan is, aki erős pléhből vaspáncélt kovácsolt össze magának, mely mellét és hátát fedte, hogy a puskagolyó ne menjen keresztül rajta, s ezt a vasat hordta inge alatt szüntelen a rekkenő melegben. Amint a déli tizenkettőt elütötte, a vitéz seregnek indulnia kellett. Ekkor Broszman azt a bolondot követte el, hogy meghagyta a harangozónak, hogy tizenkettőkor, jóllehet hétköznap volt, ad maiorem glóriám,4 húzzák meg valamennyi harangot. Ahogy az asszonyok a harangszót meghallották, lett egyszerre nagy ordítás, jajgatás, „hogy íme most már temetésre harangoznak nekik!”. Nagy nehezen lehetett őket lecsitítani. így azután elindult Makó felé a sok kocsi, de minden kocsin volt legalább egy asszony, aki nem hagyta magát lebeszélni arról, hogy férjét ne kísérje Makóig, ahonnan azután az üres kocsin Csabára visszatérendő volt. Makóra szerencsésen elért a transzport, vagyis a „bőrsereg”, mert „őrsereg” helyett ez volt a gúnynevük, minthogy mindenki féltette a bőrét. Már akkor Makón volt a többi Békés vármegyei községi nemzetőr is és a két alispán, számszerint háromezer ember, hogy induljanak Becskerekre. Nem kellett ennél több. A hős „bőrsereg” hallani sem akart arról, hogy tovább mozduljon, azt mondván: hogy ők csak Makóig voltak rendelve. Ebből egész kis forradalom lett. Utoljára abban állapodtak meg, hogy menjen követség Pestre, a minisztériumhoz, mely a minisztériumot kérje meg, ne kívánja ily fegyvertelen néptől, hogy a Maroson túl menjen. A csabaiak részéről követek voltak Broszman és Kliment János bíróviselt ember. De bizony Pesten azt mondták: hogy a Marost nem szükséges strázsálni, nem szökik az el, ha a békési nemzetőrök nem strázsálják is, ennélfogva azonnal induljanak rendeltetésük helyére, Becskerekre. A parancs igen kategorikus volt, így indulni kellett. Ott volt tehát ezen vitéz sereg a kiszabott három hétig, természetesen ellenséget nem látva. De mégis nagy hatást gyakorolt megjelenésük a becskereki rácokra. Ezek ugyanis alattomban egy követ fújtak a Becskerekhez két órányira fekvő perlaszi táborban lévő atyafiakkal. Nem csekély benyomást tett tehát reájok, amikor úgy háromezer ember dobszó mellett egyszerre berukkolt városukba. Volt pedig akkor Becskereken és környékén mintegy kétezer rendes katona 8 ágyúval. Kis Ernő tábornok és mintegy nyolcezer nemzetőr gr. Hadik Gusztáv ezredes parancsnoksága alatt. Amint ezen első transzportnak három heti ideje kitelt, július 31-én indultunk mi, mint második transzport. Mennyire örültek azok, akik a három hetet szerencsésen átélték, és most már egészen ép bőrrel haza mehettek, azt gondolhatja mindenki. De bezzeg nem a legjobban éreztük magunkat mi, kik őket felváltottuk. Augusztus 2- án értünk Becskerekre, s én ezen naptól kezdve naplót vezettem, s ezen napló szerint 170
