Jároli József: Olvasókönyv az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 20. (Gyula, 1998)
Dokumentumok - A felszabadult jobbágyok és a volt földesurak ellentétei, parasztmozgalmak 1848 tavaszán és őszén
34. Az örökváltság ügyében Pesten és Pozsonyban járt küldöttség jelentése a képviselő-testület előtt A jkv. 408-ik száma alatt kiküldött választmány jelenti, miszerént feladásához képest kiküldetési tisztében híven eljárván, szerencsés volt Pesten Klauzál és Szemere- Pozsonyban pedig Kossuth, Deák és gróf Batthyány miniszter urakkal személyesen szólhatni, akiknek is a városunk által felteijesztett petitió tárgyalta ügyet hathatósan ajánlván — mindannyitól érdekök szerént, megnyugtató — különösen pedig Kossuth miniszter úrtól azon kedves nyilatkozatot nyerék, mely szerint bizton elvárni lehetne, hogy ama fizetések ekkorig B[ékés] csaba részéről a vakságra nézve történtek — azok általában mind a regálébeliek váltsága díjába beszámíttatni fognak — minélfogva a helybeli úrbéres váltsági terheit is egészben az álladalom vállalná fel. Ugyanezen küldöttség a helybeli polgártársak megnyugtatása okáért jelenti, miként Kossuth Lajos miniszter urat megkérdezte, ha vajon országunkbeli oly helyeken, hol ekkorig akár egyezség, akár per útján — a legelő elkülönözése még nem eszközöltetett, a legelőbeli elkülönözés fog-e mindenütt szükségesképpen végrehajtatni, mire azon határozott kijelentést nyerte válaszul, hogy kérdéses legelőelkülönözések — országszerte mindenütt hova előbb bizonyosan sikeresítettni fognak. Szükséges miheztartás végett ugyanazon küldöttség — továbbá arról is értesít, miszerént magától Deák miniszter úrtól még hallotta, hogy a helybeli szölőskertek nem oly természetűek, hogy azok váltságát az ország vállalná magára. Végre még eljárásának azon ágát is megemlíti, miszerént Pesten — a középponti rendre és csendre felügyelő választmány elnöke előtt megjelenve annak B[ékés]csaba közönsége részéről a 12 reform pontokért köszönetét szavazott — és azok iránti hazafias részvétét és csatlakozását nyilvánította, s ezen nyilvánítás érdeklett elnök úrtól — szíves örömmel üdvözöltetett — s megköszöntetett légyen. Mely ekkéntijelentések kedves tudományul vétetvén a küldöttségnek hív s buzgó eljárásáért — köszönet szavaztatik. BML Bcs. Képvis. t. jkv. 412/1848. április 20. Békéscsaba, 1848. április 20. 120