Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995)
Szita László: I. A blokádharc és a permanens portyázó háború a Körösök és a Maros térségében 1686-1695 között
A népesség csökkenése, a falvak pusztulása azzal a következménnyel járt, hogy az egykor vízjárta helyek és mélyebb területek vízelvezetéséről nem gondoskodtak, és így a lápos területek növekedtek: hóolvadás után, vagy áradáskor, nagy esőzések idején mocsárvilággá váltak. 2 Ugyancsak Marsigli utalt több iratában arra is, hogy ez a különösen elvizesedett vidék a felvonuló hadseregekre, de kisebb különítményekre is új feladatokat ró, ami más terepen fel nem merülő költségeket jelent. Ezeket a következőképpen fogalmazta meg: „...Akár ha a Marost tekintjük, de különösen a Körös nevű össze-vissza áradó folyókat, a rengeteg kiöntés miatti mocsarakon csak úgy lehet átjutni, ha ezredenként megnégyszerezik azokat az alakulatokat, akik egyrészt a faalkotmányokat szállítják a mocsárhidakhoz; a szekereken szállítandó dereglyék és csónakok a hajóhidakhoz többszörös költségeket igényelnek. A szállítást magának a hercegnek kell megoldani, mert ezen az elhagyott vidéken fuvarozás, fuvaroztatás már régi időtől nem létezik." S valóban, az élesszemű tábornok alapvető dologra hívta fel a figyelmet. A térség évente szenvedett, elsősorban a tatárok beütésétől, amit a fő szövetséges, a török sem tudott megakadályozni, ha erősen akarta volna is. Adataink tömege mutatja, hogy a tatár hordák különös előszeretettel rabolták az állatokat (marhát, lovakat), amelyeket eladtak távolabbi vidékeken. A felvonulási idő Marsigli szerint, a Marosnál, a Tisza mellékén, a Körösök térségében a kedvezőtlen időszakokban háromszorosa volt annak, amit az ezredek a kemény tél beálltakor az eljegesedés miatt, vagy a nagyobb szárazságok idején produkáltak. Utalt arra is, hogy a portyázásokat, amelyek permanens hadihelyzeteket teremtettek e térségben - lévén ezen akciók kis egységekkel végrehajtva -, nem befolyásolta, vagy csak kis mértékben a vizesedés, mocsarasodás. Ezek a kisebb erőkkel végrehajtott operációk így év elejétől év végéig tartottak, pusztítva, rabolva, zsákmányolva a térség még megmaradt lakott helyeit. 3 A kötetünkben közölt 2 Karácsonyi János: Gyula felszabadítása a török uralom alól. (Karácsonyi János tanulmányai Gyula történetéből. (Gyulai Füzetek 1. Gyula, 1990. összeállította Kereskényi Cseh Edit.) A szerző szerint 1566-ban, Gyula elfoglalásának idején 70 falu volt Békés megye területén. Amikor a császári csapatok megjelentek e térségben, már csak 26. A térség falvainak csaknem kétharmadát a tatár és török betörések, portyák pusztították el. A Körösök vidéke további pusztulása a folyamatossá váló portyák, majd a blokádháború következménye volt. Ezentúl a haditelepítések során főleg Hajdú és Szatmár vármegyékbe irányította a császári hadsereg a megmaradt lakosságot. 3 Marsiglit, aki messze kiemelkedik természettudományos és humán műveltségével a kor tábornokai közül, erősen foglalkoztatta a táj, (a hadszíntér topográfiai, morfológiai, ezen belül hidrológiai viszonyai, s a háború kapcsolata. Nem véletlen, hogy iratai között szembetűnően nagy számú levél és fogalmazvány található Ludwig von Baadentől érkező 10
