Bél Mátyás: Békés vármegye leírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 18. (Gyula, 1993)
DUSNOKI JÓZSEF–KERESKÉNYI MIKLÓS: BÉL MÁTYÁS KÉZIRATOS MEGYELEÍRÁSÁTÓL A MEGYETÖRTÉNETI KUTATÁS ELSŐ VIRÁGKORÁIG - V. Békés vármegye felfedezése
lényegében külön témát: a vidék leírását követi az evangélikus egyházak (számuk az 1748ban megtelepült Arad megyei Mokrával hatra bővült) ismertetése, végül a függelékként kapcsolt egyháztörténeti áttekintés (a vitairat rövidített, leegyszerűsített változata) szélesebb összefüggésbe ágyazza az első két részt. A három önmagában is megálló részt Markovicz tehát tudatosan egy összefoglaló munkává dolgozta egybe, amely így érezhetően konfesszionális jellegűvé vált és emiatt elsősorban a vidék evangélikus vallású lakosaihoz szólhatott, számukra adott képet múltról és jelenről. 132 Markovicz múltértelmezése pedig erősen összefüggött a jelen vágyaival. Azt kívánta bizonyítani, hogy a XVI. században már egyszer elterjedt és hosszú ideig (szerinte egészen 1567-ig) uralkodott e vidéken a lutheri reformáció a zwingliánus "pártütés" előtt. A jelenben fordított folyamatot és ismét az ágostai hitvallás győzelmét lehet remélni, hiszen a református többségű vidéken újra virágzanak és tért hódítanak az evangélikus egyházak. Bár az evangélikus egyházak ismertetése - főként a szarvasié - szintén sok és hasznos adatot tartalmaz a helytörténet számára, az eredetileg önálló első rész, a kiadásra szánt táj ismertetés képvisel igazi színvonalat és számít úttörő munkának a vidékről szóló ismertetések sorában. Markovicz szemléletére, módszerére rögtön az első sorok rávilágítanak: a személyes tapasztalat és kutatás elsőségét, becsületét hangsúlyozza. Azt kívánja előadni, amit 14 éven át látott, hallott és tapasztalt a Maros-Körös közén, méghozzá könnyedén, mintegy beszélgetve, kerülve a tudálékos értekezést. Nem csapja be az olvasót, a leírás valóban élvezetes és konkrétumok sokaságát tárja elé a személyes élmény hitelével. A szerző mégsem rejtheti el tudós műveltségét. Nemcsak ismert antik szerzőktől idéz, speciális olvasottságára is fény derül. Láthatólag szenvedélyesen érdeklődött az időben vagy térben távoli világok iránt. Ókori földrajzi, természetrajzi munkák mellett számos újkori (XVI-XVIII. századi) útleírást forgatott. így azután nem csoda, hogy alföldi vidéke földbe mélyített kunyhóihoz hasonló furcsa emberi lakhelyek jó néhány példáját ismeri. Az antik auktorok által emlegetett trogloditákon kivül két XVII. századi német utazó szerémségi, illetve itáliai és máltai úti élményeit idézi fel összehasonlításul. (Kiderül például, hogy az alföldi szokáshoz hasonlóan Máltán szintén marhatrágyát használtak tüzelésre.) Egy másik útleírás nyomán az Alföldön fújó, port kavaró szélhez is tud hasonlót: Afrikában Kairó és Rosette környékén szüntelenül játszik a szél a homokkal. Szarvas török kori emlékei kapcsán pedig a Korán és I. Ferdinánd isztambuli követének, Busbecqnek a török birodalom viszonyairól írott híres beszámolója ismeretében ad tájékoztatást a mohamedánok némely szokásáról. Úgy véljük, Markovicz munkája is egyfajta útleírásnak tekinthető. Természetesen nála nem valamiféle átutazó idegen naplószerűen rögzített benyomásairól van szó, hanem a vidék érdekességeinek, különös vonásainak útibeszámoló frisseségű, lazán összefogott, személyes jellegű előadásáról, amelyet áthat a távoli hegyvidékről érkezett jövevény szeretete új otthont adó alföldi hazája iránt. Noha a Maros-Körös közi 132 Kifejezi ezt a változást, hogy a vidék szeretetének hangot adó, bevezető négysoros versét a lutheránus-kálvinista ellentét felidézésével, a reformáció szakadása fölött kesergő sorokkal egészítette ki. Igazolja állításunkat az is, ahogy írása egyes részeit lerövidítette: a vidék ismertetéséből elhagyott néhány olyan mondatot, amely a helyi viszonyokban teljesen tájékozatlan olvasóknak szólhatott. Az egyházak leírásából elhagyta a történetükre vonatkozó forrásdokumentumokat, végül az egyháztörténeti függelék is a vidékkel kapcsolatos eseményekre koncentrálódik. 8.5
