Bél Mátyás: Békés vármegye leírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 18. (Gyula, 1993)

DUSNOKI JÓZSEF–KERESKÉNYI MIKLÓS: BÉL MÁTYÁS KÉZIRATOS MEGYELEÍRÁSÁTÓL A MEGYETÖRTÉNETI KUTATÁS ELSŐ VIRÁGKORÁIG - II. Békés vármegye leírása (Forráskritikai észrevételek)

táján végezte el javításait a kéziraton. Az ismert, hogy a megye nagy részét magában foglaló Maros-Körös közi vidékről még a nagytekintélyű tudós életében készült egy alaposabb, részletesebb, a Bél-iskola hagyományait folytató leírás, Markovicz Mátyás szarvasi evangélikus lelkész tollából.

67 Markovicz ugyan nem vett részt a Békés vármegyei fejezetet elkészítő munkálatokban, de az 1740-es évek első felében befejezte első változatában a Körös-Maros közének leírását. Tevékenységéről, az eredményekről tudott maga Bél is, amiről levelezésük tájékoztat.

68 A pozsonyi tudós semmit sem használt fel a kor szintjén álló érdekes műből. Ebből arra kell következtetnünk, hogy 1736 után valószínűleg már lemondott a Békés vármegyéről szóló fejezet közeli megjelenéséről, és kéziratát már nem hozta nyomtatásra kész állapotba. A későbbi másoló az egyetlen Bél által kialakított kéziratot, a nyersfogalmazványt (munkapéldányt) vehette csak alapul. A megyeleírást Bél Mátyásnak kell tulajdonítanunk, de mint láttuk, nem egyedül készítette el. Jogos a kíváncsiság: a két kézirat alapján mi állapítható meg Bél és munkatársa kapcsolatáról? A földrajzi részt, amelyet fizikai fejezetnek neveztek, Bél jelentős módon kiegészítette, közel felét önmaga írta. Ez igen nagy arány, ha meggondoljuk, hogy terepbejárást ő sem végzett, s az információk összegyűjtése sem lehetett elsősorban az ő feladata. Saját utazásai, az Alföldről szerzett tapasztalatai, általános ismeretei, s óriási lexikális tudása révén mégis könnyűszerrel írt az alapszöveghez még egyszer annyit. Milyen alapon állítható, hogy túl sok gondot a pótlások beszúrása nem okozott számára? A betoldásokat egy lendülettel, szinte lehúzások nélkül rótta a fehér lapokra, és ez mindenképpen megalapozott, önmagában jogosan biztos, bőséges tudásra valló momentum. Kiegészítéseiben új fejezetrészeket is megfogalmazott, hiszen az alapszöveg nem tárgyalta a juhtenyésztésre, sertéstartásra vonatkozó alapismereteket, a vadak és erdők leírása ugyancsak kimaradt abból. Az Alföld mocsaras részeinek valóban veszélyes vérszívóiról, a szúnyogokról szintén ő tudósított, de hasznosan egészítette ki a földművelésről, állattartásról szóló sorokat, kitérve a mérgező növények egyikére, a komócsinra is. A fejezet első sorai a megye politikai életének egyik zajos, a kor tudósai számára megoldásra váró problémáról, Torontál vármegye hollétéről szólnak. A török időkben "eltűnt" vármegyét - de jure - Békéssel azonos időben, 1715-ben állították vissza.

69 Földrajzi helyzetére vonatkozóan alapvetően téves megállapításra jutottak: Bécsben, Pozsonyban élő tudósok ugyanis Mezőtúr környékére helyezték a vármegyét, az állam pedig jellemző módon, adminisztratív intézkedéssel Békéshez csatolta Torontáli. Ez meglepetést, de nagy bosszúságot is okozott az itteni tisztikarnak, földesúrnak. A meglepetés forrása az volt, hogy önmaguk sem sejtették Torontál eredeti fekvését, a bosszúságra pedig a felemelt portaszámok szolgáltattak alapot. Tiltakoztak emiatt Bécstől Nagyváradig mindenhol, mégpedig sikerrel. Torontáli még "nem találták meg" az 1720-as évek elején, de a portaszámok felemelését visszavonták.

70 67 Markovicz Mátyás leírása a Maros-Körös közéről... Közzéteszi: Pánczél Barnabás (in: Békés megye XVIII. századi történetéből. Közlemények. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1989. 35-75.) 68 Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Batthyány-gyűjtemény Hist. VII. C.3.f.53. 1748. IX. 11 69 Corpus Juris Hungarici, 1657-1740. 1715. 92. te. 70 Karácsonyi: i.m. I. 323-325.; BML IV. A.l.a. 23.,46.,47.,48.,52„ 1720. és 59. 1721. 60