Bél Mátyás: Békés vármegye leírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 18. (Gyula, 1993)
DUSNOKI JÓZSEF–KERESKÉNYI MIKLÓS: BÉL MÁTYÁS KÉZIRATOS MEGYELEÍRÁSÁTÓL A MEGYETÖRTÉNETI KUTATÁS ELSŐ VIRÁGKORÁIG - I. A Notitia keletkezéséről
hogy Bél a Felvidék és a Dunántúl hét iskolájában (Losonc, Kálnó, Alsósztregova, Besztercebánya, Pozsony, Verszprém, Pápa, majd ismét Besztercebánya következett) fordult meg egymás után. 6 Rendetlenség, tudatlan és diákjaikat ütlegelő tanítók mellett szerencsére kiváló mestereket is talált. Besztercebányán földije, Pilárik János vette pártfogásába, a pozsonyi gimnáziumban G.E. Weissbeck látta el könyvekkel. Ugyancsak a besztercebányai iskolában az ifjabb B urius János volt az, aki a hittudomány felé fordította tudásszomját, bevezetve őt a szentírás mélyebb tanulmányozásába. Burius és Weissbeck által már kapcsolatba került a pietizmussal, így érthető, hogy amikor hazai tanulmányai befejezésével külföldi egyetemre indult, nem a lutheri ortodoxia védőbástyájának számító wittenbergi egyetemet kereste fel, hanem Hallét, tarsolyában vive Buriusnak Franckéhoz írott ajánlólevelét. A hallei egyetem, amelyen Bél 1704 októberétől folytatta teológiai tanulmányait, elsősorban August Hermann Francke tevékenységének eredményeként vált az egyik legszínvonalasabb egyetemmé és egyben a pietizmus központjává német földön. A kezdetben nagy szegénységben élő magyarországi diák tehetségét felismerték tanárai, a neves pietista teológusok, Francke, Anton és Breithaupt. Az utóbbi saját fiaként szerette Bélt, Francke pedig a házába fogadta, sőt gyermeke nevelését is rábízta. Ez a bizalmas kapcsolat meghatározó szerepet játszhatott Bél további fejlődésében. Franckétől szilárd akaratot, fáradhatatlan munkálkodást és Istenbe vetett hitet sajátíthatott el - szögezi le összegzőén Haan. Francke a németországi pietisták második nemzedékének vezéralakja volt, egy olyan vallási reformmozgalomé, amely a megmerevedett protestáns ortodoxia elsősorban a dogmatikai tisztaságot szem előtt tartó - vallásosságával egy bensőséges, érzelmileg megélt, tettekben kifejeződő vallásosságot (a kegyesség gyakorlása) állított szembe. 7 A hívő pietista az evilági életben bekövetkező lelki újjászületés elérésére törekedett (vagyis az Istennel való kiengesztelődésre, jelenbeli közösség megteremtésére), amelyhez a bűnbánaton és a megtérésen keresztül visz az út. Ez a misztikába hajló felfogás a hallei pietisták esetében nem vezetett a világtól elforduló, szemlélődő, passzív élethez, hanem egy aszketikus vallási morál és életvitel jegyében a mindenkori hivatás vállalására, az embertársak javát szolgáló munkálkodásra indított. Míg a filozófiai, illetve teológiai spekulációt feleslegesnek ítélték - mivel ez csak eltávolít Istentől -, az empirikus tudást, a hasznos gyakorlati ismereteket (akár mert végső soron Isten megismeréséhez vezetnek el, akár mert a világi életben szükségesek) és az ezeket közvetítő tudományokat annál többre becsülték. A hallei tanárok elvetették a korábbiakban a lutheránus egyetemekre is behatolt arisztoteliánus skolasztikát; Bél hasonlóan nem látta értelmét "a balgatag Arisztotelész" tanulmányozásának. 8 Előbb Johann Franz Buddeusnál (a XVI. századi francia humanista, 6 A nyelvtanulás célja, valamint nevelői működése is hozzájárult ehhez, Veszprémből ugyanis ilyen minőségben ment Pápára. Bél magyarországi és hallei tanulmányairól Brucker számol be igen részletesen. 7 A pietizmusról: Hartmut Lehmann: Der Pietismus im alten Reich - Historische Zeitschrift. 1972. 58-95.; Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Bp. 1982. 182-205. Magyar viszonylatban: Payr Sándor: Magyar pietisták a XVIII. században. Bp. 1898.; SzentiványiBéla: Apietizmus Magyarországon - Századok. 1935. 1-38,157-180, 322-332,414-427.; Kosáry D.: Bél Mátyás helye a művelődés történetében (in: A történelem veszedelmei. Bp. 1987. 63-87.) 8 Egy bizonyos Mihály deákot Arisztotelész tanulmányozásáról lebeszélő levelét Tarnai idézi: Hungáriából Magyarország felé. 11. o. 45
