Bél Mátyás: Békés vármegye leírása – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 18. (Gyula, 1993)

Speciális rész - I. szakasz. Békés vármegye várai és mezővárosai - Gyula vára

ezért arra kéri, hogy nyakasságával ne siettesse az ország romlását, hanem vessen számot az ellenség erejével, hiszen az szerfölött felfegyverzett és felkészült haddal rendelkezik. Oly magasra nőtt már Szulejmán hadi szerencséje, hogy nemcsak a várat, hanem az egész tartományt is meghódítaná, kegyetlen vízözön módjára mindent lerombolna, fegyvereseket és fegyverteleneket, foglyokat és meghódoltakat egyaránt végső romlásra kárhoztatva eltörölne; hiszen immár hatvan vagy még több esztendőn át aratott folytonos győzelmein elbizakodottan a magyar királyságot mindenestül a maga hódító vágyának rendelte alá. Ám ha most nem fordítaná is fegyverét a gyulaiak ellen, egy időre megállapodva: ha később úgy látná jónak, bizony hadat indítana. Lássa be Kerecsényi, hogy amikor tétlenkedik cselekvés helyett, a füst elől menekülve a tűzbe veti magát: ezzel a makacsságával sem barátokat nem szerezhet, sem ellenségeit nem tarthatja távol magától. Az ügy - úgymond -, amelyet rendezni szeretnék veled méltányos és tisztességes feltételek mellett, tudd meg: igen nagy jelentőséggel bír a kereszténység ügyének jövőjét illetőleg; s lásd: ha vétkedet makacsságoddal tetézed, a bajok növekedtével mindkettőért mihamar meglakolsz. Mindenfelől fegyverrel és haddal igen jól felszerelt ellenség fény eget téged; legfeljebb fogadkozásban szállhatsz vele szembe egyenlő félként, reménységgel vagy cselekedettel aligha. Minthogy nincs már lehetőséged a vár megtartására, a legméltányosabb felkérés ellenére inkább odavetnéd az iszonyú ellenség, a török hatalmának, mintsem hogy épségben egy keresztény fejedelemébe jusson? Nem gondolom: rosszindulatodban annyira jutottál volna, hogy a zsarnokságot elébe akarnád helyezni a mi uralmunknak. Ne irigyeld egy keresztény ország nyereségét! Nem annyira azt óhajtom én, hogy az enyém legyen, ami a tied, inkább azt, hogy a mienk, vagyis a keresztényeké legyen, akikhez illik, hogy közösen osztozzanak mindenen. Engem nem becsvágy, nem ostoba bírvágy, hanem a romlásra jutott haza szerencsétlen állapota indít arra, hogy e tartomány utolsó bástyáját kiragadjam - nem a ti kezetekből, hanem a török torkából. Ha nem ennyire mértéktartóan törekedtünk volna uralkodásunk kezdetétől a hatalmas ellenség zsarnokságának csillapítására, és nem kényszerültünk volna arra, hogy a meggondolatlanságot alárendeljük a szükségszerűségnek: Erdélyünk már régóta a bajok ugyanazon terhe alatt görnyedezne, mint Magyarország. Ezért szövetkeztünk az ellenséggel, adót fizetünk neki, bölcsen megváltjuk a békét, és Castor állatához

66 hasonlatosan mindig engedünk valamit azért, hogy teljes nyugalomban élhessünk. Am e körülmények közt is arra törekszünk: inkább hányódjunk a hullámokon, mintsem alámerüljünk, támolyogjunk inkább, mint hogy elbukjunk, inkább bízzunk, mintsem kétségbeessünk. Nem segít, ha kitárjuk karunkat az áradat ellenében; jobb kivárni, míg