Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
Levelében Vaiasz-beli cikkemre is reflektál (de régen volt az egész Válasz is!), s azt írja, nem érti az én attitűdömet, mert „ilyen módon szemrehányást tenni embereknek, akiknek nincsen qualitas-érzékük, nincsen célja és értelme." Hát azt hiszem, nem ilyen egyszerű a dolog. A züllésért valakik felelősek is, akiktől utólag is számon kell kérni gazságukat, ha másként már nem lehet, úgy, mint régen szokták, hogy hamvaikat kiásták és szétszórták. Ha már szólunk, ítélnünk kell (vagy hallgatnunk), s akkor meg kell mondani mindent nyíltan és kereken. Miért nem helyezkedett Ön már annak idején erre a kényelmes álláspontra Czakó Elemérrel szemben - miért tajtékzott? Mert az erkölcsi felháborodás vagy van, és akkor tajtékzik, vagy nincs. Azóta talán „lehiggadt"? Én sohase fogok, petróleumnak születtem, annak is fogok meghalni. Merre lesz vagy lesznek a nyáron? Errefelé nem visz el útja? Én is örülnék, ha találkozhatnánk. Tolnai Carlo azt írja, hogy a nyáron el akar jönni Várkonyba. Talán majd hallok tőle barátainkról. Szeretettel köszönti Fülep Lajos Autográf levél, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 121-122. 54 Gyoma, 1935. május 19. Kedves Barátom! Az utóbbi időben gyakran gondoltam önre, s készültem az íráshoz, de valahogy az volt az érzésem, hogy talán rossz néven vette legutóbbi levelemet. - Nagyon örülök, hogy nem így van, de annál fájdalmasabban érintett levele. Most azt szeretném, ha hamarosan írhatna nekem, s közölhetné, hogy a nagyon súlyos kúrának eredménye volt. Nagy örömet szerezne ezzel, s kérem is, hogy legalább egy levelezőlapot küldjön mennél hamarabb. A Földessy-könyvben nekem is örömem tellett, mert végre egy rendes feladathoz jutottam, de a körülötte szerzett tapasztalatok nagyon szomorúak. Teljes 80 óra éjszakai korrektúrát végeztem rajta személyesen, amelyet nem kalkuláltam. Kitöltő munkának vállaltam, hogy a személyzetet ne kelljen nyáron szélnek eresztenem. A kalkuláció azt mutatja, hogy ezenfelül is súlyosan ráfizettem, amellett azonban szegény Földessynek is igen nagy veszteséget jelentett a dolog, mert súlyos összeggel fizette túl a ma szokásos pesti árakat. - De azt mondotta, annyi gondja-baja volt már a rossz gépszedésekkel, hogy minden körülmények között ragaszkodnia kellett a rendes kivitelhez. Bámulatra méltó önmegtagadással, betegsége dacára, pontosan tartotta be a fizetési részleteket, és jövő elsején le lesz fizetve az egész könyv ára, pedig a könyvkereskedelmi eladás is és a barátai között való gyűjtőakció is súlyos csalódást hozott. A tanulság ebből az, amit régen tudok, hogy egyelőre meg kell maradnom saját szűk munkaterületemen, amelyen a rentabilitást annyira-amennyire, igen nagy akaraterővel, koncentrációval biztosíthatom, s óvakodnom kell minden más tevékenységtől. - Ma úgy néz ki a dolog, hogy pl. a pesti kiadókolléga kiad egy könyvet, s fogalma nem lévén az önköltségekről, megállapítja annak árát 3 pengőben. Egy év vagy két év múlva leviszi az árat 40 fillérre, és így eladja az auflag 1 felét. És ekkor büszke arra, hogy milyen nagy sikert 98