Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

telmét és tartalmát, s nem volna egy perc nyugta. Én meg úgy érzem, hogy a világ tele világnézleti bacillusokkal, a felelőtlenségnek, nyegleségnek, tudatlanságnak, saját hibáink másra tolásának, de a reménytelenségnek, kétségbeesésnek, hitetlenségnek is ezernyi fajtájával. Űgy érzem, hogy itt mellettem a fiú percenkét látja és érzi, hogy a munkáért kell és érdemes élni, hogy a felelősségvállalás és viselés adja meg a munka értelmét, és hogy a qualitásgondolat a munka alapja és kormányozója. Itt mellettem látja és megtanulja azt, hogy egy név, egy múlt, egy önmagam által kiépített és vállalt tradíció kötelez és irányít, s hogy lehet ma is még úgy dolgozni, hogy a munka ezernyi vonatkozása és kapcsolata, az összesség érdekeivel való összefüggése legyen a kategorikus imperativus, és hogy az ember önmaga állíthat fel önmagának mértéket, s örök bele nem nyugvással verekedhet mindennap a jobbért. Űgy érzem, hogy itt, ebben a miliőben élni, dolgozni, teremteni mégis érdemes, értelmes, embernek való dolog, de ha ő nem ebben nő fel - mint én tizenkét éves korom óta -, elszakad tőlem és ettől a világtól, amely számára nevelem, s nem lesz kedve visszatérni bele. Mit tudom én, mit kap ő másoktól. Van egy unokaöcsém, aki tanítványom, most másodéves inas a Hungáriában, de tanideje felét itt töltötte. Szegény Haiman sógoromnak, az orosz sorozat szerkesztő-fordítójának fia, aki két éve maradt árván, ő teljes értékű és tehetséges nyomdász lehet, megvan benne minden hozzá. Szegény sógorom világnézlete majdnem mindenben közös az enyémmel, ha nem is vizuális irányú volt a kultúrája. A fiú örökölte az ő jó tulajdonságait, de 15 éves kora óta taníttatom rajzolni. Okos gyerek létére nyitott szemmel nézi a világot, s hozzám teljes bizalommal van, hiszen apja helyett nekem kell vigyázni a fejlődésére. Ez a fiú egy mélyen szomorú gyerek, lassan kezd csak bizalomra, hitre szert tenni, ahogy tájékozódik a szaktudásterületén és felismeri a célokat és utakat. Mint minden fiatal, nagyon érdekel engem, és sokat foglalkozom vele, mert sokkal kisebb a korkülönbség közte és köztem, mint közte és Mihály fiam között. Űgy érzem, hogy majd ő fogja közvetíteni a tradíciót tőlem Mihályhoz, ha nem érném meg azt az időt, amikor a fiamat magam taníthatom, vagy ha a nagy korkülönbség miatt nem tudnám megtalálni a kontaktust vele. Ez a fiú csak a legnagyobb szomorúsággal és elkeseredéssel tud beszélni arról a kitűnő hírű fővárosi középiskoláról, amelynek elismerten első tanulója volt. Óriási felelősség tehát nekem az is, hogy itt tartsam a gyereket, ahol üvegharang alatt él, és semmi hasonló korú társasága nincsen, nem él versenyben, társadalomban, nem ismeri meg a komiszságokat, s nem kell verekednie, de óriási felelősségnek érzem azt is, hogy kiadjam a kezemből ebb en a világban. Most az a helyzet, hogy bármi történjen, kiadjuk, de nem tudjuk elképzelni, hogy hová és hogyan. Ha azonban kiadjuk, akkor szeretnénk együtt tölteni négyen a nyarat, mert hiszen akkor ősszel a kislányt is kiadjuk. A napokban többször beszélgettünk arról, hogy hova menjünk. Jó volna, ha a gyerekek német szóra is mennének, de Németországról nem lehet szó, és zsidó létünkre kockázatos Ausztriába menni is, mert hiszen a nyárra ott is már a nemkívánatos elemek közé tartozhatunk. Feleségem - sajnos - beteges is ahhoz, hogy túrázzon, sétáljon velünk, tőle sem akarunk messze elmenni. Olyan helyre szeretnénk együtt menni, ahova este mindig hozzá visszatérhessünk. Falura menni nincsen értelme, mert hiszen a gyerekek falun élnek, éspedig színtelen, tradíciótlan falun, amelyben semmi látnivaló nincsen. Változatos, érdekes, építészetileg, tájilag, népileg az ittenitől eltérő hely kellene, ahol sok minden látni- és 85