Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)
Fülep Lajos és Kner Imre levelezése
26 Gyoma, 1932. augusztus 10. Kedves Barátom! Nagyon köszönöm kedves és megtisztelő meghívását. Az, hogy elutazom, most már körülbelül biztos. Szombaton indulok. Visszafelé aztán elmegyek Pécsre, és attól függ, hogy meddig maradhatok, hogy ott milyen értesítések várnak hazulról. - Sajnos, nem hiszem, hogy több napos tartózkodásra gondolhatnék, és így kedves vendéglátásukat csak rövid időre vehetem majd [igénybe]. Ha Pécsre megérkeztem, telefonon vagy levelezőlapon jelentkezem. Előre is örülök ennek a kirándulásnak, mert nagyon fáradt vagyok, nagyon elkel egy kis időre a magamba szállás, elgondolkozás és más dolgokkal foglalkozás, mint amivel naponta kínlódom - de nagyon vonz Pécs és a szép környéke, s nem utolsósorban Zengővárkony is. A viszontlátásig maradtam szíves üdvözlettel az ön régi híve és szolgája [Kner Imre] Gépirat, másolati példány, 1 f. BML, XI, 9. Kner Nyomda ir. C/30. 43. 27 Z[engő]Várkony, [i]932. VIII/24. Kedves Barátom, levelét a posta hanyagságából csak tegnap este kaptam meg - ezért táviratoztam ma, attól tartva, hogy mire levélválaszom odaér, el talál utazni. Ezt a levelet is alkalmilag küldöm, valaki éppen kint van nálam Pécsről s elvállalta, hogy beadja a szállodába. Nagyon bánt, hogy így történt a dolog, de ezt könnyen el lehetett volna kerülni; ha Ön nem ír, hanem egyszerűen megjön! Hiszen én legutóbb megírtam, hogy bármikor alkalmas. Autóbuszjárat egyébként nincs. Vagy vonaton kell jönni, vagy autón. Nem tudom, mi a további útiterve, hogy innen haza szándékozik-e vagy vissza Pécsre. Autón meg lehet tenni az utat ide-oda, 1/2 napi itt-tartózkodással 16 P-ért. Ezt arra az esetre említem, ha csakugyan nem akar itt nálunk megszállni 1-2 napig. Remélem azonban, ezt a szándékát időközben egy kicsit enyhítette, s nálunk marad. Alkalmas vonat jön Pécsről i3 35-kor (a kisállomásról i3 42-kor, és jobb odamenni villamoson), s I4 50-kor ér Pécsváradra. Du. 4 óra után is indul vonat. Én holnap, csütörtökön a I4 50-kor érkező vonathoz kimegyek vagy kiküldök valakit, mert úgy gondolom, azzal fog megjönni. Az állomásról gyalog is kijöhetünk, mindössze 22-25 perces séta igen szép úton. Ha netán nagyobb csomagja van, majd elintézzük. Fitz József 1 úgy mondta, hogy önnel kijön ő is. Nagyon örülök, ha csakugyan így lesz, de akár együtt, akár egyedül, várom és a közeli viszontlátásig szívből üdvözlöm Fülep Lajos Autográf, tintával íródott, 1 f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 44-45. 1 Fitz József (i888-1964) - könyv- és nyomdatörténész, a pécsi Egyetemi Könyvtár, majd a NemzetfMúzeum könyvtárának főigazgatója.