Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Függelék (Kner Imréné, Kner Mihály, Kner Zsuzsa levelei Fülep Lajoshoz)

I KNER IMRÉNÉ (KULKA ETELKA) FÜLEP LAJOSHOZ Gyoma, 1943. jún. 26 Nagytiszteletű Uram! Imre helyett írok most, hogy megköszönjem levelét, mellyel nekünk nagy örömet szer­zett. Imre csak néhány nap múlva írhat, most érkezett Pestről, ahol egy kis szemhéjmű­tétet végeztek rajta. Sokat szenvedett szegény Imre, 2 jégárpája volt, melyek közül az egyik már gennyedt, és az okozta a nagy fájdalmakat. Most már semmi baj sincs hála Is­tennek, csak nagyon csúnya még, de már kímélni sem kell. Inkább azért nem írhat, mert ez alatt az idő alatt embertelenül felgyűlt a munkája, szerencse, hogy holnap vasárnap lesz. Nagyon jólestek sorai drága Uram, talán nem is gondolja, mennyire. Elszigeteltségünk­ben az ilyen páratlan meleg baráti megnyilatkozás,mint az ön látogatása, levelei- egy-egy fénysugár életünkben, s mindig hitet ad nekünk. Köszönjük sokszor, sokszor emlegetjük ittléte óta nagy szeretettel. Bizony kár, hogy olyan rövid volt... De bízom benne, hogy valahogy, valahol mégis sikerülni fog együtt lenni. Imrének olyan üdülést jelentene, hogy mindenképpen szeretném most már ezt. Sajnos, míg sógoromról valami hírünk nincsen, nem tervezgethetünk, de talán ez is megjön. A kép nem olyan nagyon rossz, a közös, és okvetlenül küldünk belőle! - Sok meleg köszöntéssel, szeretettel üdvözlöm, kedves Feleségével együtt, egész családom nevében Kner Etus A levél autográf, Kner Imréné levélpapírján. MTAK Kézirattár, Ms 4588/152. 1 f. 2 KNER IMRÉNÉ FÜLEP LAJOSHOZ [Gyoma, 1943. aug. 30. után] Drága Nagytiszteletű Uram! Annyi kedvességgel gondol rám, törődik velem, hogy erre már magam akarok válaszolni. Nagy szomorúsággal olvastam sok szenvedéséről, és mondhatom, mindannyian részt ve­szünk ezekben a nehéz heteiben. Annál inkább, mert egy kedves szomszédnőm, egy 70 éves néni, aki Özvegye a járási orvosunknak, ugyanezen ment keresztül mostanában, és végignéztem a szenvedéseit. Szegényke rengeteget szenved ízületi fájdalmaktól kora ifjú­sága óta, és természetesen ezeket idegfájdalmak váltják fel időnként. A nyáron aztán, mi­kor már elviselhetetlenül kínlódott, telefonáltam orvos fiának Debrecenbe, hogy jöjjön és nézze meg már, mit lehetne csinálni, hiszen ez embertelenség, még nézni is! Hát aztán el­vitték Debrecenbe, és a tudós orvosok megállapították, hogy vagy 5 foga alatt, gyermek­korából származó, hatalmas fekvő fog van, és azt ki kell vésni. Meg is történt, de még töb­bet szenvedett azután, és itthon, az itteni fogorvos rájött, hogy csak részben történt meg a műtét, és még sok maradt benne! Neki is fogott, és alaposan felnyitotta, kivéste, és most, 253

Next

/
Thumbnails
Contents