Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

nagyon gyakorlati érzékű volt.

1 Lám, amit a kivándorlás elkerülésének lehetőségéről, Szterényi elaborátumáról stb. ír, mind ugyanazt mondja: a gazdasági feltételek meg lettek volna, felrúgták az emberit, s beledöglött a gazdaság is. Ennek amit mondok, semmi köze ahhoz a dilettantizmushoz, amelyről ön is ír, amely emberi és kulturális értékek kedvéért vissza akarja fordítani a világ útját. Azokat az értékeket nálam senki se szeretheti jobban, s nagyobb nosztalgiát se érezhet senki irántuk, se ezt a civilizált világot jobban nem utálhatja senki - mégis mindig azt tartottam, hogy a világ megállítása vagy visszafordítása lehetetlen, s lehetetlenről nem érdemes fecsegni. Inkább azt kell keresnünk, hogy ennek a bonyolult világnak urai lehessünk, s úgy tudjuk berendezni, hogy mindenki emberhez méltón élhessen benne, mert minden olyan rendszer, amelyik erre nem képes, méltó a gyehennára - gazdaságilag is csak rossz lehet, mert a forradalmat hordja magában, tehát a pusztítást. S ez a legrosszabb üzlet. Pécset nyárra nem ajánlom. Nagyon meleg, poros, bűzös. Ha csakugyan sor kerül a dologra, majd találunk itt valami megoldást, esetleg Pécsváraddal kombinálva. Van rá mód! Attól félek, megint olvashatatlanul írtam! A rossz idegeim! Bocsásson meg! Szeretettel köszönti Fülep Lajos A levél autográf, kék tintával íródott, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 248-251. 1 Utalás Márk 2:27. 120 Gyoma, 1942. május 8. Kedves Barátom! Több ízben is figyelemmel elolvastam ma érkezett kedves sorait, és én is azt hiszem, hogy tulajdonképpen nem őrölünk két malomban, de mégsem értjük meg egymást. Nem is kellene talán hangsúlyoznom, hogy nekem sem a gazdaság a fontos, hanem csak az ember, és az ember a cél. Minden érte van, és mindennek ő ad értelmet. A magunk példájára hivatkozhatunk: természetesen mi sem tudjuk áthidalni magunk azt az életszínvonalbeli különbséget, amely a munkásaink és a mi életszínvonal[unk] között van, de mindent elkövetünk ennek csökkentésére, ami egy fennálló gazdasági rendszer keretén belül emberileg lehetséges. Nem is annyira a fizetések nagysága a döntő ebben, hiszen akkor, amikor helyben is két üzem dolgozik a rendeletben előírt munkabérek felével és a munkaidőt többszörösen átlépve, valóságos csoda, hogy fenn tudjuk tartani a bérszínvonalat egyáltalában. De mérhetetlen áldozatokat hoztunk és hozunk, s elképzelhetetlen kockázatot viselünk legalább azért, hogy ne kelljen minden konjunkturális hullámzásnál kitenni az embereket a munkanélküliségnek. Kiadási és egyéb téren sok minden vállalkozásunknak ez volt az egyetlen célja: az egész évben való egyenletes foglalkoztatás megteremtésének a kísérlete. Ezt tudja a szakmában mindenki. Éppen ezekben a hetekben szereztem tudomást arról, hogy az új vállalatok közül a legnagyobb, amely a liberális anarchizmust legjobban szidja, és leghangosabban dicséri az új szociális jelszavakat, szintén úgy 187