Sümegi György - Kőhegyi Mihály: Fülep Lajos és Kner Imre levelezése – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 17. (Gyula, 1990)

Fülep Lajos és Kner Imre levelezése

oltott be egy luetikus gyerek karjáról. Ezzel szemben volt egy másik doktor itt, nagy materialista, áldott rossz ember, aki pénzért mindenre hajlandó volt, rideg és önző ember, de aki két beteg között szakadatlanul olvasta a szaklapokat, és holtig folyton tanult. Még öreg korában is tudott fizikát és kémiát, amit a doktorok el szoktak felejteni. No de mármost, melyik volt hasznára inkább az itteni szegény népnek? - Vagyis: nem elég a szeretet és a jóindulat, a segíteni akarás, vannak dolgok, amikhez muszáj érteni, ha hozzá akar nyúlni az ember. És nagyon-nagyon sok dolog van, ami belülről másként néz ki, mint kívülről. No de nagyon messze vezetne mindez, majd ha egyszer csakugyan találkozhatunk, megbeszéljük a világ sorját. Úgyis 10 éve múlt már az idén, hogy ott jártam Önnél. - Addig is, amíg ismét írhatunk egymásnak, minden jót kívánva vagyok régi híve [Kner Imre] A levél gépirati másodpéldány, i f. BML, XI. 9. Kner Nyomda ir. C/30. 238-239. 1 lange Leitung - szólás: er hat eine lange Leitung - nehéz a feje, lassan kapcsol II7 Gyoma, 1942. április 3. Kedves Barátom! Már napok óta készülök Önnek írni, de vagy harmadszor kezdem el a levelet. Nem is tudom, mit írjak s hogyan írjak, hisz olyan nehéz ezeket a dolgokat papirosra vetni, csak valahogy szükségét érzem, hogy írjak. Az idők folyamán megszoktam, hogy ha különösen nagy a szorongás bennem, önhöz forduljak. Hiszen valahogy úgy elsodródtak mellőlem a barátaim az évek folyamán, s sokan át is estek a nagy idők rostáján. Nem azért talán, amiért Ön gondolná, mert e tekintetben szerencsém volt. Bizonyos fokig talán elég jól voltak megválogatva a barátaim, a mostani idők folyamán sem változtatták meg irántam való viselkedésüket. Talán csak egy volt közöttük, egy nemrég elhunyt neves festő

1

, aki egy ideig mintha valahogy tartózkodóbban viselkedett volna, de a halála előtti fél évben kétszer is felkerestem, s ekkor - talán sub specie mortis

2 - ismét a régi barátsággal beszélgettünk, úgy, hogy ezzel legalább emléke megszépült ismét, halványabban érzem azt, amit előbb éreztem. De úgy érzem, elég sokan nem bírták a kellő erővel és méltósággal elviselni az időket, s ha velem nem is éreztettek semmit, nem tudok a régi elfogulatlansággal közeledni hozzájuk. Nem csakis és pusztán a zsidókérdésre gondolok most, hiszen zsidók is vannak, akikben csalódtam. De nagyon megpróbáló idők ezek, s azt hiszem, azok lesznek még elég sokáig. Most nemrég a fiammal sétálgattam, és meséltem neki egyet-mást gyerekkoromból. Csak akkor vált bennem tudatossá, milyen másforma volt itt az élet, s bár én itt teljesen kirekesztettem magamat a társadalomból, ha jól körülnézek, azt kell látnom, hogy a helybeli keresztények sem élnek többé társadalmi életet, az a régi társadalmi egység, amely valamikor ezelőtt 30 évvel még megvolt, teljesen eltűnt. Építő, erősítő, összetartó társadalmi szervezet itt nincsen, az embereket ezer és ezer ellentét választja el. Akik vezető szerepre vállalkoztak, kivétel nélkül önző célokért tették, és nem összefogtak, hanem a válogatással és a kirekesztéssel kezdték, egy afféle neobarokk elő178