Jároli József: Dokumentumok az 1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 16. (Gyula, 1995)
Dokumentumok. 1848. március 18.—1849. augusztus 16.
nem a szomszéd Elek s Sz[ent]márton helységek némely lakosai által itt is elterjesztett azon álhírt bátrak vagyunk kijelenteni - szerintök az újoncállítás terhe senkinek sem szoros kötelessége, mire természetesen lakosaink közül is könnyen hívők találtatván, ezek szavai után mutatkozott némi ellenszegülés, de az újabbi felvilágosítás s magyarázat által lakosinknak minden kétsége elenyészvén, készen áll a haza iránti szent kötelességét azonnal, s úgy teljesíteni, miként valamint eddig, úgy ezután a többi megyei községeknél ne csak hátrább ne maradjon, sőt példásan elöl is mehessen - aminek folytában az elöljáróság a kiállítást rögtön megkísértette, de az összeírást annyira hiányosnak találta, hogy annak nyomán a számtalan kifogások miatt az újoncállítást semmi módon nem teljesíthette - minélfogva az illető összeírást, a tapasztalt észrevételeinkkel együtt, azon kérelmünk kíséretében mutatjuk be, hogy városunkban újabb összeírást megtételét elrendelni méltóztassék - minek fonalán az újoncok kiállítását rögtön teljesíteni készek lévén. Kelt N[émet]gyulán október 11-én [1]848. Thezárovich János mk. N[émet]gyula mezővárosa bírája és N[emes] Nfemzetes] Tanácsa 1 oldalas, kézzel írt eredeti tisztázat - BML Áll. Biz. ir. 945/1848. U7. Pest, 1848. október 13. Az igazságügyi minisztérium Békés megyét utasítja az Orosházán történt legelőfoglalás kivizsgálására és a további foglalásokat megtiltani rendeli 8841/Íg. Az igazságügyi minisztériumtól Békés Vármegye közönségének Gróf Károlyi György, gróf Trautmansdorfné gróf Sztáray Júlia és gróf Sztáray Zsófiának visszavárólag idemellékelt folyamodványát - melyben az orosházi nemzetőrök által elfoglalt 1392 holdnyi pusztájukat visszaadatni, s evégett egy teljhatalmú kormánybiztost kiküldetni kérnek, önöknek oly utasítással küldöm meg, hogy az illetők meghallgatása mellett e figyelmet igénylő tárgy körülményeiről mielébb felvilágosító tudósítást tegyenek, s addig is a panaszlottakat, amennyiben a folyamodásbéli kitétel csakugyan bevalósodnék, minden további erőszakoskodástól eltiltsák. Költ, Budapesten október 13-án 1848. az igazságügyi álladalmi titkár Ghyczy Kálmán sk. 1 oldalas, kézzel írt eredeti tisztázat - BML Áll. Biz. ir. 982/1848. A csákói legelőfoglalás pontos dátumát források híján nem ismerjük. Az alispáni jegyzőkönyv 1848. szeptember 20-i keltű alábbi bejegyzéséből arra kővekeztethetünk, hogy 20-a előtt 1-2 nappal történt a bejelentett legelőfoglalás. 261