Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1935
-Nem én. Kerek százasra gondolok és ha megegyeznénk, fizetek is mindjárt, de természetesen hivatalos pénzről lévén szó, csak nyugta ellenében és viszem is azonnal Szegedre restauráltatni. Megegyeztünk s míg én a lányával egy célszerű iskátulába csomagoltam, addig ő megírta a nyugtát a városi múzeum régészeti osztályától felvett 100 azaz egyszáz forintról 45 . Nem gondolta, hogy ezzel a múzeumi költségvetés leghatékonyabb ellenzéki szavazatát is megvettem. Soha többet nem szólt ellene, sőt meg is hívott ásatni a szabadon lévő területekre. Pasteiner ígérete szerint csakugyan lejött Szegedre. Megbeszélés szerint városi kocsival vártuk Sebestyénnel az állomáson. Együtt mentünk Pálffy József polgármesterhez, aki a maga részéről már nem most először úgy beszélt és tárgyalt velem, mint aki kezdettől fogva megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy bennem lássa a szegedi múzeum leendő igazgatóját. Semmi okom nincs rá, hogy őszinteségében kételkedjek, annyi nehéz év után sem. A megbeszélés szerint lei kellett írni a pályázatot 1936 kora tavaszán vagy még a tél végén, hogy az akták minden fórumot megjárjanak. Pasteiner nem csinált belőle titkot, hogy Homannal együtt csak formaságnak tekintik a pályázatot, de azt mellőzni nem lehet, mert a törvény világosan előírja. Hogy ne legyek egyedüli pályázó, arról ő gondoskodik. Nagyobb anyagi támogatást is kilátásba helyezett s kérte a polgármestert, hogy a város is nagyobb rendszeres dotációt adjon s ne alkalomszerűen segítse a múzeum tudományos munkáját. Móra ásatási eredményeinek a publikálására hívta fel a figyelmet, amely széleskörű nyilvánosság elé kívánkozik. Valamennyien azzal az érzéssel jöttünk el, hogy minden illetékes szerv az én megválasztásom mellett foglal állást. (...) Néhány szót kell itt szólnom a Móra halála után köztem és Szalay József közti kapcsolat alakulásáról. (...) Szalay József, a literátus kapitány, Békés megye szolgálatából ment át rendes kapitánynak Hódmezővásárhelyre, majd Szegedre, s mikor a proletárdiktatúra után az államrendőrséget szervezték, ő lett az 5. kerület főkapitánya/Kultúrember volt a szó szoros értelmében. Nemcsak magának volt rendkívül nagy értékű, gazdag könyvtára, de a vásárhelyi könyvtár létrehozásában is nagy érdeme volt. Lázár György halála után ő lett a Dugonics Társaság elnöke s amit azelőtt a Társaság támogatásként a várostól kapott, azt ő olvasatlanul adta a magáéból. Ez csak a tehetős ember érdeme. Vagyona nélkül nem csinálhatta volna. Legnagyobb érdeme az, hogy Móra Ferenc túlélte a proletárdiktatúra bukását és a mindenben bosszút állani akarók kezét lefogta, amikor feléje is kinyújtották. Ha ezt nem teszi a magyar irodalom és a magyar régészet sokkal szegényebb maradt volna. Akik Szalayt csak mint gőgös embert - mert az volt - ismerték, azok nem tudták ezt a mindennél nagyobb érdemét, amiért a magyar kultúrtörténet örökké hálás lehet neki. Szegedre kerülésem után nem sokára, a múzeumhoz kapcsolódva, csakhamar személyesen is megismertem. Már 1921-ben tagnak akartak ajánlani a Dugonics 45 Helycsen pengőről 122
