Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1933

kerültünk vissza újra. Imre bácsi nemcsak lelőhelyet mutatott, de munkaerőt is ajánlott Radics Mihály, négygyermekes tanyásbéres személyében, aki télen seprőt köt, a nagy nyári munka után napszámba járt. így kerültünk össze Mihály bácsival, akinek mindenről volt véleménye, de soha egy illetlen szót nem hallottam tőle. Humor annál több volt benne. Ismertük mi már a Kökénydomb környékén lakó emberek - túlzás nélkül mondom - legnagyobb részét. (...) És minthogy a kopáncsi gazdakör nyári mulatságán is megjelentünk, sőt a fiatalok minden pénzüket belefektették a szépségversenyen szavazatot jelentő levelezőlapok vásárlásába, anyagiakkal el is döntötték a versenyt a mi Julkánk javára, nem volt a környéknek olyan embere, asszonya, lánya, fia, akiről ne tudtuk volna, melyik tanyából való. Mihály bácsival és családjával azonban nem volt találkozásunk. Hogy miért, azt csak később tudtuk meg, éppen a Vata-tanyában. Mihály bácsi mindenkinek Mihály bácsi volt, le is tegezte a fiatalokat, de azért a társadalmi különbség (...) csak tanyásbérest látott benne. Ez ugyan Kopáncson, a Kökénydomb környékén szinte nevetséges volt, mert a rossz szikes földeken, idegenben végzett munka nélkül senki se tudott megélni (...). Messze környéken a legnagyobb gazda Vörös Károly bácsi volt. Két tagban 22 kishold föld volt az övé. (...) Sohasem hihette, hogy ő is kulák lesz és egy kategóriába sorol a vásárhelyi piros parasztgazdákkal. De azt tudta, hogy ő adójával támogatja azt az államot, melyiknek Mihály bácsi nem adózik (...). Mihály bácsi szellemes verses igazsága semmiképpen sem vonatkozhatott a Károly bácsi feudális birtokára: Mindened lehet, Szamarad és ökröd, De sok csak akkor, Ha lopod vagy öröklöd! Talán felesleges mondanom, hogy már a Vata-tanyában a legjobban kézhez szokott munkás volt, akire a finomabb munkát is nyugodt lélekkel rá lehetett bízni. Ha pedig olyan munkáról volt szó, amihez legalább annyi ész kellett mint erő, Ő volt a legnagyobb segítség. (...) Jogi érzéke vetekedett az angol jogászokéval. 1945-ben, az igazolások idején levelet írtam neki és kértem, írja meg, hogy az együtt töltött 12 augusztusban hogy* bántam vele és a többi munkással. Egyebek közt ezt írta: Nem tudok semmit azokból az időkből, ami ezekbe a mai törvényekbe ütközött volna. Milotay István kiadatását, ha nem is ezekkel a szavakkal, de ezzel az elgondolással tagadták meg az angolok. A hat elemit, de az élet józan iskoláját is kijárt Radics Mihály egy kis sütnivalóért nem ment a szomszédba. (...) Ma is szeretettel gondolok rá. (...) A Vata-tanyai munkának sok állandó látogatója volt. És ezen nemigen lehet csodálkozni. Ritka volt ugyan az olyan tanyai ember, aki edénytöredéket ne csinált volna az épen megtalált bögréből vagy szét ne törte volna azt az embercsontot, pláne a koponyát, amit ásója vagy ekéje munka közben kifordított sok évszázados, sőt évezredes pihenőhelyéről. A koponyát éppen szét kellett törni, mert csak akkor lehetett az észtakaróból galambszoktató itatót csmáni. Ez volt a legnagyobb megbecsülés, de egyúttal a 106