Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1930

hibásnak s lényegében ezt a módszert alkalmaztam akkor is, amikor a Móra Ferenc emlékkiállítás szőregi egyik szekrényében a temetőstílus fejlődését ugyancsak a leletegyüttes útmutatása mellett igyekeztem szemléltetni. Meggyőződésem, hogy ezzel a kísérlettel - éppen mert együttesekre támaszkodtam; nem jártam rossz úton. Sok hibája ellenére is ez a dolgozat ismertette meg először ezt a nagyon érdekes anyagot a hazai és külföldi régészekkel s hibái ellenére is lendített valamit hazai bronzkorunk közelebbi megismerése tekintetében. Tudtam akkor is, amikor írtam, hogy ez a szűkszavú összefoglalás nem pótolhatja a részletekbe menő feldolgozást és közlést, de mivel ezt akkor még Móra magának tartotta fenn, hálásnak kellett lennem azért, hogy az ilyen feldolgozást lehetővé tette, sőt feljegyzéseinek rendelkezésemre bocsátásával messzemenően támogatta is. (...) Ez az esztendő, ezen a munkán túl is, nekem dolgozott. Februárban Baross László levélben kijelentette, hogy a Rózsa-majorban lévő homokbányában lovas sírt találtak, menjünk ki érte. Természetesen nem vártuk meg a második levelet és másnap már ott is voltam. A mellékletek már bent voltak a búzanemesítő irodájában, ahogy heccelődve mondta, mint a bánkúti múzeum első leletei. (Volt már ebben a "múzeumban" La Téne-sír maradványa is, de az is hozzánk került). Azt természetesen nem mulasztotta volna el semennyiért, hogy két ízben történt csaknem teljesen eredménytelen kutatásunkra célozva ki ne jelentse: - A kocsisom - mert az találta a sírt - jobban ért az ásatáshoz mint Ti! Hát mi tagadás, valóban jobban értett, de nemcsak nálunk, hanem az összes magyar régésznél. Nyilvánvalóan tatárjáráskori gazdag női sírt - de még szegényét se igen találtak eddig minálunk. Ez pedig az volt. Egy fehérfémből készült, eredetileg nyeles kínai tükör, vastag ezüst torques, kés, vascsat, két késői kengyel és egy csikózabla került elő a sírból, teljesen ép koponyával és a hosszúcsontokkal együtt. A további kutatás két csontlemez hajlított töredékét hozta csupán felszínre. Sajnos ez, a találó természetes figyelmetlensége folytán, annyira tönkrement, hogy rendeltetésére, csak bizonytalan következtetést vonhattunk le. A helyszíni szemle és az értelmes ember bemondása tisztázta - nagyjából - a leletkörülményeket. Ha két ásatásunkból semmi haszon nem származott volna, az tény, hogy ez a lelet nem került az ebek harmincadjára, magában is egyedülálló eredményt jelentett. Hogy azonnal hozzákezdtem a feldolgozáshoz az egészen természetes dolog volt. Felhajtottam minden olyan anyagot itthon s amennyiben választ kaptam, külföldön is. Hogy nem végezhettem teljes munkát, azt magam is jól tudtam, de kötelességemnek tartottam, hogy mihamarabb nyilvánosságra is hozzam, megnyitva ezzel a hozzászólás lehetőségét. Hát ezt a mai napig hiába vártam. Egyetlen rádióelőadás keretében szólt egyszer valaki - már nem tudom, ki volt - a leletről, mint a tatárjárás emlékéről. Arra már nem emlékezem, hogy az énáltalam felvetett gondolat vagy más bizonyítékok szolgáltak ennek a megállapításnak alapjául. (Sajnos a parancsra Sopronba-küldésnek a lelet egy része áldozatul esett. A tourqes sohasem került vissza Szegedre.) (...) 93