Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1930

1930 Hazudnék, ha azt írnám, hog/ a város közönségének nagy részvétele mellett nyílt meg a régészeti osztály. Azokon kívül, akik már az ásatás folyamán többször is felkerestek bennünket, alig tudnék neveket felsorolni. Érthető is volt ez, hiszen a megnyitás napja egybeesett azzal a gazdaegyletben tartott ebéddel, amelyen Májer János földmívelésügyi miniszter bejelentette a "foletta"-t, ami ebben a nagy parasztvárosban valóban jobban érdekelte az embereket, mint a régészet. (...) Azt megértettem, hogy Móra Ferenc nem jött el, hiszen - mint ezt utóbb megtudtam - a város vezetősége tudomására hozta, hogy jobban szeretné, ha nem ásatna a város területén. Jogosan sértve érezhette magát; egyrészt azért, mert joga volt itt ásatni, másrészt azért, mert ha minden ásatásra szánt pénzét a mi pénzünkkel összetettük volna is, csak kis részt ásathattunk volna fel a város területén lévő gazdag lelőhelyekből. (...) Azt azonban semmivel se tudtam megmagyarázni, hogy Csallány Gábor nem jött át Szentesről, hiszen pár évvel előbb - amikor a szentesi múzeum 25 éves jubileumát, megyei és városi díszebéddel, nőegyleti uzsonnával, de emlékként megtartott belőtt mennyezettel ünnepeltük, Mórával és Sebestyénnel én is ott voltam. (...) Ekkor jelent meg Benda Lászlónak "A magyar Alföld őstörténete" c. két részből álló munkája. Párducz Mihály ekkor készítette éppen a magyarországi palaeolitikumról szóló szakdolgozatát. Azt hiszem, hogy a tanárvizsgáló bizottság fennállása óta most fordult elő másodszor (először éppen Buday Árpád dolgozatával történt), hogy történeti szakdolgozatként, régészeti témát fogadjon el a művelődéstörténelem tanára. Erdélyi László professzor volt ez a merész újító, és így Miska már ezzel a különösebb tudományos célt maga elé nem tűző dolgozatával most már véglegesen letette a névjegyét a régészet asztalára. Megosztottuk tehát a Benda-könyvet és Ő az L, én pedig a II. részről írtam kemény kritikát. A magam részét voltaképpen egy évvel előbb írtam meg, de úgy határoztam, hogy mivel Benda, Bróder Sándor sógorom hivatalában mint mérnök dolgozik, nem ülő dolog azt a látszatot megkockáztatni, hogy ezt a helyzetet használom ki, amikor kritikát írok. Betettem tehát a kész dolgot a fiókomba és nem jelentettem meg, pedig lett volna rá alkalmam. De az események mégis kényszerítettek rá, hogy odaadjam a szerkesztőnek. Az történt ugyanis, hogy Ecsedi István halálával megüresedett múzeumigazgatói állásra, Debrecenben, kiírták az országos pályázatot. Engem a kérdés személy szerint még akkor sem érdekelt volna, ha nem tudtam volna, hogy a város jelöltje a már régebben ott szolgálatot teljesítő Sőregi János, akihez baráti szálak fűztek. (...) Benda László azonban, akinek olyan múzeumi szolgálata, amely képesítette volna arra, hogy vidéki 88