Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1926
múltú földnek temérdek történeti kincsét. Nem aranyát, de azokat az emlékeket, amelyek évezredek óta itt élő emberek mindennapi életéről beszéltek volna. Törvény volt is, készült is, de ez csak kirakat volt, amelynek paragrafusai között elveszhetett a múlt minden emléke úgy, ahogy eltévedhetett köztük az olvasni tudó, értelmes ember is. Szomorú erre visszagondolni a változott viszonyok mellett is, mert még most se látjuk biztosítva az ellenkezőjét. Ószentiván-sziget mindig ezt juttatja az eszembe, de még egyebet is. Amikor az első zsugorított sírt in situ felvettük és beszállítottuk az intézetbe és mint bronzkoriról beszéltem róla, nemcsak Szegeden, de Pesten se akarták elhinni a korhatározás helyességét. Nekem azonban az edény szava volt a döntő, nem az elavult tanítás, amely szerint a bronzkorban már nem volt divatos a zsugorítás. Csak égették a halottakat. Akkor érett meg bennem az a gondolat, hogy: a cserép igazat mond, ha nem mi akarunk helyette beszélni. Én hagytam a cserepet beszélni és annak valóban apránként a Maros-szögben temetőszámra volt mondanivalója. A korban - perjámosi, szemlaki - analógiák alapján én már nem kételkedtem, de izgatott maga a zsugorított temetkezés gondolata. Amit olvastam róla (Bátky, Roska) nem elégített ki. Szélesebb körű irodalomra lett volna szükségem, de ezt Szegeden nem lehetett megkapni. Két hónapra tervezett bécsi tanulmányutamnak ez a kérdés lett - alkalomszerűen - a fő témája. Tévedés ne legyen, tanulmányutamat nem állami támogatással terveztem - mert hiába is terveztem volna - és nem is úgy hajtottam végre. Magam raktam össze egész éven át a pénzt erre a célra, mert szükségét éreztem, hogy végre egyszer már komoly külföldi tanulmányutat tegyek, magam teremtette munkalehetőséggel. Feleségemmel együtt mentem és o a Höller(?) szállodában szálltam meg. Megérkezésemet követő napon felkerestem a kollégiumban Tettamanti Béla volt makói tanártársamat, aki négy évvel volt idősebb nálam, de ennek ellenére korhatáron túl - egész évet, mint kollégista töltötte Bécsben. Nem azzal a szándékkal mentem hozzá, hogy bentlakásra beprotezsáljon, de szerettem volna tájékozódni a viszonyok felől. Szívesen fogadott és levitt Lábán Antal igazgatóhoz, aki kérésem nélkül felajánlotta, hogy a kollégiumban étkezhetem feleségemmel együtt. Természetesen az előírt díjat fizetnem kellett. Nem tagadom, hogy ez lényegesen megkönnyítette kinttartózkodásunkat. (...) Már első nap elmentem a Naturhistorisches Museuraba, a Prähistorische Abteilungba. Adolph Mahrt találtam itt, aki pillanatnyilag Joseph Bayert helyettesítette. Bayer hol ásott, hol szabadságon volt s így vele csak ritkán volt alkalmam beszélni. De ez a kevés alkalom is elég volt arra, hogy belelássak abba a barátságosnak éppen nem mondható viszonyba, amely közte (s ezzel intézete) és az egyetemi intézet vezetője, Menghin professzor közt fennállott, amiről aztán Mahr is elég sokat beszélt. (...) Egy darab Magyarországot találtam itt. Otthon érezhettem tehát magam. De megvallom őszintén, nemcsak ezért. Ha jól emlékezem, 1000 kötetes szakkönyvtár állott rendelkezésemre olyan liberális hozzáférhetéssel, amit egy közkönyvtárban elképzelni lehetetlen. (...) 64
