Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Szeged, múzeumi évek (1920-1924)

Az első kiállítás, amelyben már én is dolgoztam, terveztem a művelődéstörténeti osztályon készült. Ez az osztály már a Móra igazgatása alatt létesült. Néhány szekrényből álló tárlata volt már a nagy rendezés előtt is, de mint önálló osztály most mutatkozott be először. Lent volt az alagsornak azokban a helyiségeiben, amelyeket addig még nem foglalt el a néprajzi gyűjtemény. Öt helyiség volt az egész s bizony, meg kell vallani, eléggé heterogén anyaga volt. Volt ebben egy kis várostörténet, < ipartörténet, polgári üvegek, porcelánok, egy-két üvegszekrény, bizonytalan értékű és eredetű fegyver - vagy utánzat és háborús anyag. Nemrégiben olvastam, hogy a múzeumban előkerült az a vörös zászló, amelyet Móra 1919 után elrejtett. Nem kételkedem ennek igazságában, de maga Móra írta nem is egy helyen - :"... itt van elhelyezve egy tépett nemzetiszín zászlócska is; ennek meg az a nevezetessége, hogy 1918. október 31-től 1919. augusztus 3-ig a szegedi városháza tornyán lógott. Ez volt az egyetlen magyar nemzeti lobogó, amely a proletárdiktatúra alatt is szabadon lengett a magyar földön." Nem sok maradt meg belőle, de ott volt az első szobának abban a szekrényében, amelynek felső része már a berendezés után dőlt rám és a szép nagy üvege a két tenyeremen és a fejemen tört pozdorjává, de én szerencsére csak a szemem alatt kaptam egészen lényegtelen kis karcolást. (...) A múzeumi kiállítás rendezése, hiszen naponta csak 4-7 óra közt dolgoztunk "kalákádban, nem egy-két hetet, de több hónapot is igénybe vett. Móra csak elvileg és szellemileg vett részt benne, de Sebestyén Károly és Czógler Kálmán, velem együtt, testileg is. Egyikünknek se derogált a fizikai munka, a szekrények, nagyobb tárgyak ide-oda cipelgetése. Mint "közerő" dolgoztunk, ami fogalom volt - Tömörkény tárcáiból kiszállva - a múzeumban. Másképp sohasem lett volna kiállítás, hiszen altiszt csak egy volt: Kotormány János személyében, aki akár "kamukérós jász"-nak is elmehetett volna. Hol ezért, hol azért "köllött" eltűnnie, ami hátráltatta ugyan a munkát, ha jó kedvében busásan pótolta is a mulasztásokat. Az öreg Andrást már sokszor kellett kímélni, József pedig, ha sohasem tagadta is meg a segítséget, jobban szerette a kettős létrát tartani, amikor a takarító asszonyok ablakmosással voltak elfoglalva. Az együttes jól összekovácsolódott. 1921 őszén Sebestyénnel és Czóglerrel újabb közös mukába kezdtünk. Előbb teljes leltári revíziót tartottunk a néprajzi osztályon, majd az egészet újra rendeztük. A terveket Sebestyén Károllyal közösen dolgoztuk ki, de erről a beszámolóban egy szó se volt. No nem mind a két név maradt ki; csak az egyik. Ha előre tudtam volna se dolgoztam volna kevesebbet, mint így. (...) Nem igen hiszem, hogy valahol le volna írva az első rendezés terve; talán nem árt, ha néhány szót írok róla. A bejárata a szűkmellűséget leplező kocsifelhajtó mögött volt, a kazánház és az altiszti lakás közti folyosón keresztül. (...) Ezt a folyosórészletet Szeged környékét és belterületi régi települését jól szemléltető nagyobbára kéziratos térképek foglalták el. (...) Az oldalt vezető sötét folyosóban nagyobb méretű raktározott múzeumi tárgyak voltak. Nem néprajziak, mert azok - bútorok, mezőgazdasági eszközök - a tűzveszélyes padlásról kerültek elő a revízió során. Ezt a részt zöldre festett, mozgatható rácskerítés zárta el nyitási napokon az avatatlanok elől. A bevezető folyosó kisebb terembe vezetett: a textil- és viseleti szobába. Közepét 48