Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

köztük túlnyomóan azokat, akikhez a lazább barátság szálai fűztek. Gyanútlanul nyitottam be és egyenesen a polgármesterhez mentem, de voltak akik jóindulatúan, de tapintatlanul a poharazók közé invitáltak. Én azonban nem ültem le s az ismételt hívást megköszöntem ugyan, de félreérthetetlenül jelentettem ki: - Ennyire még nem süllyedtem s azzal meghajtva magam, kezemben a csorbult kürttel távoztam. < A múzeumi nagytakarítás után újra megindult a látogatás. Az ellenem megindított fegyelmi nem kecsegtetett azzal a reménnyel, hogy nekem még további terveim legyenek ezzel a múzeummal. Igyekeztem mindent előkészíteni az átadásra, ami Szegedre helyezésem után valóban be is következett. Bizottság jelenlétében adtam át a múzeumot Szele Ambrus volt földbirtokosnak, aki - bár Jászberényben lakott - azelőtt talán gyerekkorában járt benne utoljára. Nekem tehát 1920 áprilisában megszűnt a múzeummal való kapcsolatom. Még annyit se mondtak, köszönjük amit tettél. (...) Öreg fejjel visszanézve, nem törődve az akkori idők okozta kellemetlenségekkel, a mai napig szeretettel gondolok vissza a jászberényi múzeumban töltött időkre, ahol erős kezek vezetgettek, amikor az első lépéseket megtettem. Akkor még nem gondoltam arra, hogy eljön az az idő amikor az én erős kezem fog vezetni néhány fiatalt, lehet, hogy kevesebb tudással, tapasztalattal, de semmivel sem kevesebb jó akarattal, segíteni kész jó szándékkal. Bizonyára vannak többen is, akik érzik ezt. Köszönjék azoknak, akik annak idején nekem nemcsak segítséget nyújtottak, de példát is mutattak. 45