Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
Jászberény (1911-1920)
1918 elején kerültem kapcsolatba az akkoriban indult s már csak egyedül megjelenő Jászberényi Újsággal. Semmi közöm nem volt a szerkesztéshez. A szerkesztői tisztet Lázár Henrik munkásbiztosító pénztári igazgató töltötte be s talán felesleges mondani, hogy - ha nyomába se léphetett a Hajdú Henrik - és titokban Hajdú Ferenc kollégám - szerkesztette Jászberénynek, szociáldemokrata irányzatú volt. Sok vizet nem zavart, de ott, ahol a dolgok nem mindig mentek úgy, ahogy kellett volna, tudott kellemetleneket - de igazat mondani. Nem emlékezem rá, hogy a háború melyik esztendejében indult meg, de hogy 1918-ban már megvolt, azt biztosan tudom. Ma bizonyára azt mondanák, hogy készen állt az őszi eseményekre s azok előkészítésében is jelentős szerepe volt. Hogy megindulásában volt-e ilyen tendencia, arról nem tudok, de [az biztos], hogy a cikkek ha sokszor kellemetlenek voltak is - felforgatok sohasem voltak. Hol voltak e fölött e tekintetben is a Jászberény okos, értelmes "Jegyzetek" rovatának a világból, az országból, a városból részekre oszló, jól átgondolt tájékoztató cikkei! Lázár Henrik mindig készségesen adott helyt a "vonal alatt" az én tárcáimnak, folytatásokban is, és én ezeket ki is használtam a múzeum érdekében. Itt jelentek meg a jászberényi céhek életét ismertető közlemények. Hogy ezt a "barátkozást" nem nézték jó szemmel különféle felettes hatóságaim, sőt kollégáim egy része sem, arról na nem nyíltan megmondva - volt tudomásom. Feltűnően sokat emlegették Hajtai évekkel előbb történt kisvárdai áthelyezését. Gondolom kevesebb volt ebben a figyelmeztető jóindulat, mint a korlátolt fenyegetés. Én azonban nem sokat törődtem ezzel. Nem törődtem volna akkor sem, ha az újság a párt lapja lett volna, mert az volt az álláspontom, hogy a tanárnak is, de a múzeumnak különösképpen az a feladata, hogy ott tanítson, ahol szóhoz jut, akár írásban, akár szóban. Mentem a magam útján, mert az ember sohasem járhat a másén. Az egyre nyomasztóbb - már gyászos véget mutató - háborús viszonyok csak kevés érdemleges munkát engedtek. (...) Húsvétkor Békésre utaztam a feleségemmel együtt. Szolnokon pár órát kellett várakozni s mivel megismerkedésünkkor megígértem Kelé József ügyvédnek, a "jász királyinak, hogy legközelebbi szolnoki utam alkalmával megnézem a Jászmúzeumnak ígért háborús gyűjteményét és gazdag könyvtárát, elmentem hozzá. A könyvtár kereken 5000 kötetből állott. Tipikus példája volt a széles érdeklődési körű, művelt értelmiségi ember könyvtárának, aki nem specializálta magát sem egyik, sem másik szak könyveinek a gyűjtésére. Szépirodalomtól, memoárokig (köztük saját kézírásos Csittvári-krónikája is), jogtól a történelemig (benne a Jászságra vonatkozóak is) összegyűlt itt minden, ami valóban alkalmas volt egy szerényebb igényű közművelődési könyvtár megindításához. Egyébként ennek is szánta. A háborús gyűjteményben százával összefűzve temérdek levelezőlap, képes és tábori egyaránt (...) De volt ott egyéb is. Puskák - sorozatszámra minden frontról. Lövedékek, sapkarózsák, jelvények, kiáltványok a Monarchia minden nyelvén. (...) Egyik nap üzent értem a polgármester. (...) Elmondta, hogy a kecskeméti huszárezred parancsnoksága átiratban kérte a Lehel-kürtöt, az egykori jászkun huszárezred utódaként, a hadi özvegyek és árvák javára rendezendő népünnepélyre. Külön sátorban állítanák ki és nagyobb bevételt 41 I