Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

biztosító belépődíj ellenében mutogatnák. Természetesen valakinek személyesen kell elvinni és ez nem lehet más, mint én. Kiadni is nehéz, de a cél érdekét tekintve, még nehezebb megtagadni. Nagyon kért, vigyem el személyesen. Tudtam, hogy minden esetben enyém a felelősség. Feltételhez kötöttem az utazást, ami valóban nem volt könnyű abban az időben. (...) Csak úgy vállaltam, ha Ceglédre kocsit küldenek elém. (...) Betettem a kürtöt a bőrtokba, azt egy igénytelen útikosárba és a városi kocsi kirobogott velem a vasúti állomásra. Hogy az út mennyire kellemetlen volt, arról - a világháború negyedik évének vége felé - felesleges beszélni. Hajnalban - bár a vonat késett - napfelkelte előtt megérkeztem Ceglédre. Az őrmester és a kocsi várt. Életemben először történt - no nem mondom, hogy valaha is hiányoltam -, hogy merev vigyázállásban álló őrmester jelentkezését, bizonyára sok formai hibával, fogadtam. (...) Sohasem gondoltam, hogy a Lehel-kürt szolgálatában ilyen útra is vállalkoznom kell s hogy az ügy érdekében akkora népcsalásba is belemegyek, mint amilyen a kapitány agyában megfogant. (...) Megkérdezte tőlem, van-e kifogásom az ellen, ha 10 és 11 óra közt a tokot megkocsikáztatja a városban ugyanazon a kocsin, amelyik engem hozott Ceglédről. Az őrmester fog a hátsó ülésen ülni és két kézben mellmagasságban fogja tartani a tokot. A menetet egy kürtös nyitja meg és két huszár zárja be kivont karddal. Semmi kifogásom nem lehetett ellene, hiszen az érték el volt zárva s arról csak ketten tudtunk az - elfelejtett nevű - századossal. (...) Bent a városban beültem egy borbélyműhelybe és türelemmel vártam, amíg a jóképű kecskeméti magyarok közt az én - akkor még vékony - arcomra kerül a sor. Ha igazság lett volna ebben az iparágban, nekem csak félannyit kellett volna fizetnem, mint a derék kecskemétieknek. Kevesebb szappan kellett hozzám, no meg a megmunkálandó terület is legfeljebb felényi volt. (Igaz, hogy ebben az évben utoljára.) Végre rám került a sor. Már be voltam szappanozva, amikor megszólalt a huszármars s ahány ember a műhelyben volt, sietett az utcára, hogy lássa: mint hozzák Ceglédről a kürtöt, a népünnepély szenzációját. A velem foglalkozó kecskeméti figarót is kivitte a kíváncsiság, de én beszappanozva nyugodtan a helyemen maradtam, de a tükörből jól láttam a Potemkin felvonulást a tokkal s aztán még jó darabig hallgatnom kellett a parázs vitát a hívők és a hitetlenek közt. Egy szóval se árultam el, magam és Lehel érdekében diplomatikusan hallgattam. (...) (Csak zárójelben írom meg, hogy 1916 decemberében is utazhattam volna a kürttel. Fel kellett volna vinnem Pestre IV. Károly király koronázására. No nem én vonultam Volna fel vele, hanem a szolnoki főispán. Nekem csak át kellett volna adnom és visszaszállítanom a felvonulás után. Tribünjegyet is kaptam volna, de inkább Kolozsvárra utaztam. így aztán már, úgy látom, aligha fogok életem hátra levő részében magyar király koronázásán résztvenni. Ezt még kibírom.) (...) Augusztus közepén levelet kaptam a "jász királytól", s ennek értelmében a legközelebbi vasárnap beutaztam Szolnokra, ahol már várt a jászberényi kocsi és az egész háborús gyűjteményt beszállították a múzeumba. Felállítására - mert ezt a további szaporulat érdekében kikötötte Kelé - csak októberben került sor. Meg kellett tennem, pedig az anyag legnagyobb része nem kiállításra való volt. 42