Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

Jászberény (1911-1920)

Nándi bácsi iránti kegyeletből. A többi szedett-vedett anyag, legtöbbször lelőhely nélkül. A természetrajzi részben legalább helyi darabok voltak. Minden terem a Szalayféle bútortervek szerint készült tárlókkal volt felszerelve. Ezek jelentős részét - egy egész teremben - olyan fémtechnikai mintadarabok töltötték ki, amelyek egy fémipariskola szertárában inkább otthon lettek volna, mint Békéscsabán, ahol abban az időben a fejlett malomiparon kívül csak a rokka dolgozott, de egyiknek se volt köze a fémiparhoz. Jellemző volt ez a múzeumpolitikára. De talán még jellemzőbb volt, hogy itt voltak kiállítva a márianostrai fegyház feloszlatott kápolnájának kegyszerei, miseruhái. Nem volt ezek közt egyetlen iparművészeti tárgy sem. Hogy kerültek hát éppen ide? A felelet egyszerű. Békéscsaba képviselője, Zsilinszky Mihály államtitkár volt, tehát még az értéktelen dolgokkal is a város kultúráját akarta szolgálni. Ajándék csikónak pedig itt nem nézték a fogát. Nem akarom senki érdemét kisebbíteni, senkinek az emlékét megsérteni; de le kell írnom, hogy ez a magas földszintjén aránylag jó, de alagsorában végleg elhibázott épület, elhibázott gyűjteményeket is foglalt magában. Jó kép a vidéki múzeumokról, közéi félszázaddal ezelőtt. Rell Lajossal abban állapodtunk meg, hogy augusztus folyamán felkeres Békésen, s együtt járjuk a paraszt padlásokat és együtt kimegyünk Povádra is. A hónap második felében valóban át is jött, s a városnak azon a részén, ahol az építkezés tanulmányozása idején a legérdekesebb nádas padlásokat láttam, tehát azokat, amelyek leginkább megmaradtak eredeti formájukban, nemcsak felkerestük, de át is kutattuk. Szövés-fonás eszközei, konyhafelszerelés és néhány cserépedény volt a kirándulás emléke. Az utóbbiak közt egy se volt, amelyiket nem békési fazekas csinálta. Nem mondom, hogy a cipelésre nagyon be voltunk rendezkedve, de azért elvittünk mindent hozzánk, hogy folytassuk az utat Povádra. Rell Lajosnak nagyon tetszett a víz munkája nyomán napvilágra került sok tiszai cserép. Meg is töltöttük belőle a magunkkal hozott hátizsákot, s az esti motorindulásig még arra is volt időnk, hogy az egész napi jelentős zsákmányt áthordjuk a gimnázium pincéjébe, a magam régi povádi gyűjtéseinek eredményeivel együtt. Az iskolaszolga gondjaira bíztuk az egészet és Rell Lajos megígérte, hogy szeptember folyamán át is küld érte. (Fájó szívvel kell itt megjegyeznem, hogy ez sem akkor, sem későbben nem történt meg, s az egész anyag elveszett. Mikor pár év múlva Békéscsabán jártam, az egyik szekrényben felfedezni véltem a povádi leleteket. Meg is nyugodtam, hogy jó helyen vannak. Csak jóval később derült ki, hogy az, amit és jogosan povádinak tartottam, az a gyulavarsándi Vezeristye-halom hasonló korú telepéről származik. A povádi darabokat a húszas évek második felében kerestem a gimnázium pincéjében, de egy darabot se találtam belőlük. A néhány parasztedény aztán Szegedre került. így a szép augusztusi nap olyan szép egyetértéssel végzett munkájának minden eredménye s boldogult diákkorom legjelentősebb régészeti tevékenysége kedves emléke valóban nyomtalanul eltűnt.) (...) 38