Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1944

szeretem a szakmai szót) elismerésnél többet jelentett. 1920-at juttatta eszembe, amikor államtitkár korában Jászberényből Szegedre helyeztetett, később szűkebb környezetének lehettem a tagja s a leveléből most kicsengett, nincs oka megbánni, hogy életem legnehezebb korszakában mellém - mert az igazság mellé - állt. Sajnos, ez a levél volt életünk utolsó kapcsolata az ő részéről, az enyémről az érte - a Kökénydombról - írt levél és az a jelentéktelen összeg, amellyel hozzájárulhattam < sírköve felállításához. Emlékét mindig hálás kegyelettel őrzöm. Az ország területén meg-megismétlődő légitámadások óvatosságra kényszerítettek. Bár [lakásom] az épület első emeletén volt, nem a magam dolgainak biztonságba helyezésére gondoltam, hanem a legfelső (ÜL) emeleten lévő intézet dolgaira, amit hosszú évek alatt a semmiből tettünk jelentékeny intézménnyé. Ami a könyvekkel együtt tudományos érték volt, leköltöztettük az intézeti pincébe, a raktárhelyiségünk polcaiból összeszerelgetett állványokon helyeztettünk el mindent és az egyébként széles ablakot is úgy befalaztattuk, hogy csak egy téglányi szellőztetőt hagytunk rajta szemben egymással. Az óvatosságot indokolta, hogy már Szeged fölött is megjelent néhány repülő, sőt bombát is kapott, ami az egyetem épületében - a város legnagyobb épületében - is tett aránylag komoly károkat. Nem voltam az épületben. Akkor adtam át Párducz Miskának a Zrínyi Miklós kollégium igazgatóságát, őt választotta meg a tanács a lemondani kényszerült Dömötör helyére. Mindketten a kollégium nagyon bizonytalan óvóhelyéről hallgattuk a lehulló bombák robbanását. Sejtelmünk sem volt, hogy a mi tájékunkat - ő is abban az utcában lakott - szerencséltette az a szerb támadásnál sokkal-sokkal komolyabb támadás. Sejtettük, nem ez lesz az utolsó. A leköltöztetéssel kapcsolatban, melynek során a saját könyveim is a pincébe kerültek, a még be nem kötött, illetve össze nem fűzött bibliográfia íveiről is gondoskodni kellett. Úgy gondoltam (...), az 1000 példányban meglévő íveket a Diákjóléti Iroda elnöki szobájának soha nem használt, dupla ajtaja között helyezem el, míg a nyomdába vissza nem küldöm. így is történt. Alig két hónap múlva került sor az elszállításra. Nagy volt a meglepetésem, mikor az ajtót kinyitva látnom kellett, hogy a kötet formájában összerakott példányoknak több mint a fele átnedvesedett és használhatatlanná vált. (...) Akkor ez volt az intézet legnagyobb vesztesége. De ez még csak az előszél volt. Nemsokára rendelet jött, hogy a legértékesebb könyveket és értéktárgyakat a soproni főiskolára kell szállítani. Ez meg is történt anélkül, hogy az intézet tagjai közül csak egynek is eszébe jusson, hogy a saját dolgait is mentse. Sajnos nem minden intézetben történt így!! (...) Szegeden a háborúból '44 júniusáig alig láttunk valamit. Nekünk ugyan ez is elég lett volna, hiszen, ha annak idején a szerb bombák nem is robbantak és a berepülő gépek nem is tudtak visszamenni, csak három szerb katona sírja jelezte az egyébként várható eseményeket. Nem háborús naplót írok én. Nagyképűség volna egy olyan nyolcvanadik évében járó embertől, akin életében sohasem volt egyenruha, és összes ténykedése az utolsó háborúban sem terjedt túl a légoltalmi vezetői tisztségnél (...) Mégis fel kell jegyeznem június másodikát. Gyámleányaim (Ilona és Éva) hagyatéki tárgyalására voltam idézve a békési közjegyzőhöz. Elsején du. mentem át Békéscsabára és 188