Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1944

írt hozzám, amelyben arra kért, hogy intézetének vezetését én vegyem át, mert csak én bennem bízik meg. A levelet Szegeden írta és én nyomban felkerestem. Jellemző, hogy rajtam kívül csak Mester János ment el búcsúzni, gondolom a püspök megbízásából is Sándorhoz. Én nem tartottam elegendőnek sem azt, hogy levélben válaszoljak, sem azt, hogy hallgatólagosan vegyek tudomást kéréséről, amelyet természetesen teljesítettem is. Érdekes, hogy ez ellen a furcsa megbízás ellen senkinek sem volt kifogása. Purjesz és Rusznyák azzal tért ki a sárga csillag viselése elől, hogy nem mozdult ki a lakásáról. A kollégák egy része - nagyobbára nem tudom kik - minden délutánt, szinte egymást váltva töltöttük ki egyiknél, ki másiknál. Én Purjesszel voltam jó barátságban, azonkívül, hogy diák szociális ügyekben is együtt dolgoztunk. Hozzá jártam tehát mindaddig, míg egy napon Horváth Klári dr., aki nemcsak munkatársa volt Bélának, de atyafiságos viszonyban is voltak, azzal állított be hozzánk sírva, hogy Bélát a kora hajnali órákban egy tiszt és két német katona elvitte. Nem bántották, de ruhával, ennivalóval megtöltettek két koffert és gyalog kísérték ki az állomásra. Mint a híre hamar elterjedt, ugyanez történt Rusznyákkal is, de minősíthetetlen módon. Egy tiszt jelent meg a lakásán két katona kíséretében. Becsengetett és mikor R. kinyitotta az ajtót, be nem mutatkozott, és mikor R. megmondta, hogy ő az, akit keresnek, szó nélkül arcul ütötte s természetesen bepakolás után neki is mennie kellett. A rektor (Krammer Jenő) nemcsak tanácstalan, de tehetetlen is volt. Batizfalvy azonban erélyesen belevetette magát a dologba és - ha jól tudom - együtt mentek Pestre, hogy a kellő lépéseket megtegyék. (...) Itt nem tudom a részleteket, de annyit tudok, hogy a miniszter azonnal kihallgatást kért a kormányzótól, aki haladéktalan intézkedést kért, ha jól tudom Weesenmayertől vagy valamelyik másik Hitler-pribéktől. Mire Győrbe ért a vonat, már meg is történt az intézkedés, de annak ellenére, hogy Győrben hallották a nevüket kiabálni, a vonat tovább ment és csak Ausztriában vették ki őket a marhaszállító kocsiból. Vissza aztán elsőosztályú gyorsvonattal jöttek Pestre s egyelőre ott is maradtak. (...) Ez év elején - feljegyzéseim szerint a Móra emlékkönyv gondolatával egyidőben indult el az a gondolat, hogy Kálmány Lajosnak, a nagy folkloristának emléket állítsunk. Tápaí Antalnak odaadtam a könyvtáramban meglévő minden munkáját, hogy gondolatot kapjon, ami az egyébként egyszerűnek tervezett emlékműre - táblára - rákerüljön. A pénzt a katolikus papságtól akartam - mondhatnám pengőnként -, az egész ország területéről összeszedni. Volt ebben a gondolatban nem kevés bizarrság, egy olyan katolikus papnak, aki a hittanórákat is folklórgyűjtésre használta fel, a papság pengőiből állítani emléket, de hát megkíséreltük. Nem rajtunk múlt, hogy a szándékunk csak a körlevél-kinyomatásig jutott el - amelyet ideragasztva talál az olvasó -, sőt valamivel tovább is. Megcímezve, borítékozva maradt az egyetem pincéjében, de az akkor Magyarország minden plébániájára már el se indulhatott a német megszállás egyik következményeként. (...) Hasonló sorsra jutott az a szándékunk, hogy a kultúrpalota bejáratának egyik oldalán Vedres István, a másikon Reizner János emlékét örökítsük meg. Erre a célra 185