Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1943
de kocsi nem volt. Sem az állomáson, sem később az egész városban. Pár óra elszaladt a délelőttből, mikor valakinek eszébe jutott, hogy ha más nincs, a mentőautóval menjünk a tetthelyekre. Nem gondolva arra, hogy ennek a miénknél komolyabb feladata is lehet - lévén egyetlen az egész városban - belementem ebbe a vállalkozásba. Négy vagy öt középkori templomhelyre vitt ki bennünket Andor bácsi. Egyik ígéretesebb volt a másiknál. Domb, emelkedés, épülettöredékek, cserepek biztató tömege jelentős nagyságú területeken. Volt mire tervet építeni. Szerencse, hogy már az utolsó elpusztult hely közelében lévő tanyaközpontban találta meg Andor bácsi a keresztfia kocsmáját. A szíveslátás legalább hazafelé indokolttá tette a mentőautó használatát. Ha nagyon túlozni akarnék, azt írnám: akár hullaszállító is lehetett volna. No, de egy darabban került haza Andor bácsi. Otthon hozzá voltunk szokva ehhez az állapothoz. Elvégre a Bácskában voltunk. A sok lelőhely közül a szeptemberi ásatásra a csecstói állomás mellett lévő Paphalomban állapodtunk meg. Ezt ugyan Zentára utazva a vonatból is láthattuk volna, vagy talán láttuk is, de hát miért ne kevertük volna ebbe a terepbejárásba ezt a kis mentőkocsi-romantikát. (...) A múzeum rendezése közben arra is volt időm, hogy a polgármestertől kapott autóval kiszaladhattam, ha jól emlékezem Miskával a Ferenc-csatornán túl fekvő Klissza-dombhoz. A bácskai emelkedések közt is jelentős Kiissza környékén, a szántásban sok gótikus kályhacsempe-töredék feküdt, tanúskodva arról, hogy az elpusztult település nem is lehetett egészen kis helység a maga idején. A kiszántott darabok minden kutatás nélkül azt bizonyították, hogy az előttem ismeretlen - de bizonyára kinyomozható nevű - község a török hódoltság idején pusztulhatott el, ha nem a kiűzés után? (...) Örültem a terület történeti emlékgazdagságának, de sajnos hiába! Mire a múzeum rendezésével elkészültünk, már az új éra első ásatási eredményeiből is tudtunk mutatóval szolgálni. A Zenta-Paphalom Árpád-kori temetőjéből előkerült sír mellékletei, az altemplomos kis templom faragott téglái mindennél jobban bizonyították, hogy az egyetem régészeti intézete nemhogy el nem sajátította a múzeum még a szerb megszállás előtti társulati tulajdonát, de a Főfelügyelőség költségén végzett kutatások eredményeivel gazdagította is. Volt gondom arra, hogy ez kifejezésre is jusson. Egyik tárló szekrényben a régi és az új leltárkönyv, a cédulakatalógus fényképes és azonos tárgyról szóló régi egymás mellett szemléltette, hogy a múzeum anyagának szegedi utazása üdítőleg hatott a tárgyakra, amelyek közül még csak egy töredék sem maradt a szegedi "gyógyintézetben". Szólni kell még néhány szót az ünnepélyes megnyitásról, amelyen a Főfelügyelőséget Vargha Laci, a várost Cserte Péter képviselte. Ez a két ember olyan diplomáciai körültekintéssel rendezte meg a megnyitót, akárcsak az első nap az Andics családi ebédet. Ott volt Zombor minden számottevő embere, lett légyen magyar vagy szerb. (...) A megnyitó után a polgármester adott - az Andics-féle ebédnél lényegesen szerényebb - ebédet. Nem volt itt pohárköszöntő, de a meghívottak nemzetiségi keveredése igazolta Vargha Laci diplomáciáját. (...) Nem is lehetett másként, hiszen a megnyitó is tükrözte a két nemzetiség legalább is békésnek 177
