Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1942

A volt Nagy Gábor Szállodában voltunk beszállásolva, én az egyetem vedégeként, feleségem saját költségén. Nem mondom, hogy nem volt egy kicsit különös, hogy én, akinek itt lett volna a helye, más egyetem képviseletében veszek részt az ünnepségen, ahol Szentpéteri Jóska adta át a régi láncot a soros karból választott új rektornak. (...) Három napig éltünk az emlékeknek (...) és akkor még nem gondoltuk, hogy ez az út lesz az utolsó a magyar Kolozsvárra. A románon, sőt egész Romániában sohasem voltam. (...) A színházban László Gyulával találkoztam, aki ekkor még nem volt a tanszéken, hanem a Teleki Pál intézetben - úgy tudom - az ásatási ügyeket intézte. Elég jól informált a Roska intézet engem valóban nem meglepd állapotáról, a prof. régen ismert szexuális kilengéseiről, Amáliái szemben tanúsított magatartásáról. Sajnálta, hogy nem én kerültem oda, de ajánlatot tett a mi intézetünknek az erdélyi kutatásokba bekapcsolásáról. Én mindjárt megmondtam, hogy személy szerint - már Roska miatt sem kapcsolódom be, de Párducz Miskának foglalkoztatásáról konkréten: Székely Zoltán bevezetésében azonnal megállapodtunk. (...) A kedves emlékekre visszaemlékezés csaknem negyed század után igen jólesett. Régi és kevésbé régi barátokkal [való] találkozás egy olyan helyen, ahol még két év után is az engem ért sérelmeket tisztán látta és kifejezésre is juttatta, nem volt kellemetlen. De hát az én kenyerem nem volt Erdélybe letéve. Vissza kellett menni a Tisza partjára, folytatni a munkát, sőt új területekre is kiterjeszteni. Békés, Békéscsaba és Hont múzeumai illetve iskolai gyűjteményei után most a visszatért Zombor még a magyar időkben alapított múzeuma került a kezeink közé. Hogy mennyi logikával kormányozták a magyar múzeumügyet, az abból a megbízásból, ha úgy tetszik felkérésből tűnik ki a legjobban, amelyet ugyanattól a Pasteiner Lászlótól kaptunk, aki a bölcsészeti kar támogatásával beadott kérést, a Hm.

71 múzeum önállósítását és vezetésének az egyetemi intézetre bízását kereken megtagadta. Most a Zombori Múzeum rendbehozását bízta rám, illetve az intézetre. Volt ebben annyi logika, hogy Hódmezővásárhelyre egy óra alatt el lehetett menni vonattal, Zomborba a duplájánál is hosszabb idő alatt. (...) Nem tévedek, ha abban a személyi változásban keresem az okát, amely Visky Károly helyett Vargha Lászlót vitte a főfelügyelőség előadói posztjára, s aki nem volt, de nem is lehetett megelégedve azzal a munkával, amelyet a provinciális régész Barkóczi László a Barbarikumban produkált, a múzeum rendezésével. (...) Miskával ketten már 1942. október 7-én vártuk Vargha Lacit a szabadkai gyorsvonatnál és későn este a legjobb, de így is lehetetlen szállodába bekvártélyoztuk magunkat. Előre le lévén levelezve a tervünk, és már a vonaton együtt utazva Zomborig, meg tudtuk beszélni mindazt, amire szükség volt. (...) Csak reggel, amikor a szállodából kijöttünk, mondta meg, hogy ebédre egy gazdag szerb családhoz, Andics gyógyszerészhez vagyunk hivatalosak. Nekem eszembe jutott, hogy most, amikor alig tette be a magyar közigazgatás a lábát a Bácskába, nem lesz-e feltűnő, hogy a hivatalosan érkező magyar múzeumi, egyetemi emberek egy szerb családhoz fogadnak el meghívást, még akkor is, ha az a jugoszláv uralom idején legnagyobb támogatója is 71 Hódmezővásárhely 174