Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1942

mondott az eljárásról. A rektor nehéz helyzetbe került. Teljesen magára maradt, mert az az egyetlen ember, akire az év eleje óta mindig biztosan számíthatott - Kiss Árpád nem értett vele egyet. Tétovázás után kijelentette, hogy lemond a rektorságról és eltávozott. Kiment a teremből. Szent-Györgyi ugyan átvette az ülés vezetését, de azt javasolta, fejezzük be a tárgyalást. Kisebb ingadozás látszott a tanács tagjai között. Csak akkor szűnt ez meg, amikor én kijelentettem, hogy erre semmi ok nincs. A rektor lemondott és eltávozott, az ülés elnöke hivatalból a prorektor, vezesse tovább az ülést és tárgyaljuk meg a fontos tárgysorozatot, de döntsünk arról is, hogy elfogadjuk-e a rektor lemondását. Szent-Györgyi valóban újra megnyitotta az ülést és feltette a kérdést a rektor lemondásáról. (...) A tanács titkos szavazással egyhangúlag elfogadta a lemondást. Aztán mintha semmi se történt volna, megtárgyaltuk a tárgysorozatot, Kogutowicz hiába várta a tanácsjegyző szobájában az érte menő visszahívó deputációt. Persze ezzel nem volt vége a dolognak, mert jöttek a jogi komplikácók, amire előre el lehettünk készülve. (...) A rektort az elektorok választották, nem a tanácstagok. A miniszter erősítette meg, a felmentést is neki kellett megadnia. (...) A minisztérium nem fogadta el a rektor lemondását, de egy szóval se kritizálta a tanács határozatát. Nem volt ez elégtétel a rektornak, de gondolom, nem is akart az lenni, hiszen a minisztérium sem helyeselte a saját intézménye munkájának zavarását. Nem övezte dicsőség a rektori évet. Két habilitációban kellett bírálóként részt vennem ebben az esztendőben. Mind a kettő néprajzi volt. Az egyik Tálasi István hódmezővásárhelyi tanáré, a másik Tóth László szombathelyi mérnöké. Előbbi a népi gazdálkodással, állattartással foglalkozott és ezen a réven magamat is visszavitt a magántanári próbaelőadásom témájához, amelynek szövege sohasem jelent meg és csak vázlatosan maradt meg. A másik még messzebbre vitt vissza boldogult néprajzos koromba. (Én ugyan a régészetben is ezt látom.) Abban az időben, amikor a békési magyarság népi építkezésével foglalkozva, Benci bátyámban is felkeltettem ilyen irányú, régen lappangó érdeklődését. (Erről részletesen írtam a 80. születésnapjára készült, családi gépírásos emlékkönyvben. Utalok itt erre a család tulajdonában lévő kéziratra.

69 Ez ugyan megjelenésre átdolgozva is megvan valahol. Talán a gyulai múzeum levéltárában, ha ugyan Dankó Imre nem vitte magával. Megjelentetésére nem volt elég pénz, de 1500 Ft-ot nem áldozhattam rá. A kiadás költségeinek legalább harmadrészét szívesen vállaltam volna. Szóval, ha nem is jelent meg, bizonyára nem is veszett el. Nekem nincs belőle példányom.) (...) Nagyon stílusos körben jött létre a két kedvező bírálat. Néhai Kapocsi Sándor bácsi egykori téli-nyári lakának udvarán (...) Ez a helymeghatározás azt is jelenti, hogy újfent Kökénydombon voltam Pistával, Miskával egyetemben, természetesen Benci bátyámmal együtt. (...) Egyébként ekkor már tudta Pista, hogy a következő tanévben a berlini Collegium Hungáriáimba megy egy évre, de Bécsen keresztül jön haza. Egyelőre azonban 69 Részleteket közöl belőle: Békési Élet XXIIL 1988/1: 20-41. és 1988/2:119-131. 171