Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)
1939
1939 Éppenséggel most már elérkezettnek láttuk az időt ahhoz, hogy első tervünket, a Tatársánc eredetének kérdését igyekezzünk tisztázni. Közöltem a tervet Endrey Bélával is, aki most is szívesebben látta volna ugyan a bronzszíjvégeket, de belátta, hogy ebben az évben a város olyan tudományos célra hozzon áldozatot a költségvetésben biztosított ásatási pénzzel, amely legfeljebb térképpel és szelvényrajzokkal, esetleg egy-két lelettel fogja csak gazdagítani a múzeum igen szépen felszaporodott értékes anyagát. Kapóra jött, hogy a gimnázium fiatal tanára Csatáry Endre bele akarta kapcsolni a VII-VIII. osztályos diákjait a múzeum különmunkájába. Mi örömmel fogadtuk a lelkes ajánlkozást (...) Minden rendjén ment, de még előbb, június elején Kakasszék jelentkezett újra meghatározhatatlan csontvázakkal, parknak szánt területen, tehát számunkra hozzáférhetetlenül. A tatársánci kiszállásnak volt egy kedves epizódja. Az ott lévő iskola tanítója Kovai volt, aki Kovalcsik nevét magyarosította ilyeténképpen. A felesége moszkvai orosz nő volt, akinek egyetemi hallgató férje - egy fiúgyermeket hagyván árvaságra - a forradalomban pusztult el. Az özvegyen maradt asszony sokáig rejtegette a - nem tudom miért bujdosó Kovalcsikot, és lege artis 52 összeházasodván vele, fiát, Lőrincet adoptálás után, együtt hozták Magyarországra. Az orosz gyerek a vásárhelyi tanyai gyerekek közt nőtt fel. Orosz vére azonban felnőtt diák korában megmozdult benne s kosztadójától megszökvén, a keleti határról hozták vissza. Ki gondolná, könyveit olvasva, hogy ez a kitűnően író ember apai-anyai ágon orosz származású! (...) Az ásatások előkészítéséig volt időnk arra is, hogy immáron a második gimnáziumi gyűjteményt 53 az intézetben feldolgozva, részben pubUkálva tegyük annyira-amennyire hozzáférhetővé s amennyiben lehetséges leltározása után használhatóbbá. Volt már erről a "múzeumról" szó, gyerekkori régészeti emlékeim elbeszélése során. Akkor sohasem gondoltam rá, hogy valaha én leszek az, aki megkísérli rendet csinálni ebben a nagyobbára szedett-vedett, diákkezeken keresztül összegyűlt gyűjteményben. Ami használható volt benne, arról több helyen is írtam. Sok érték biz' nem volt ebben, de az öreg diák - akinek nagy része volt a békési egyesület megalakulásában - úgy érezte, kötelességet teljesít, amikor háláját valóban a maga módján rója le az öreg iskolával szemben. (írtam én erről a "műzeum"-ról most 1962ben abban az emlékkönyvben, amely az iskola 410 éves jubileumára jelenik meg. 52 törvényesen 53 A békési gimnáziumról van szó 142
