Jankovich B. Dénes: Békés–Kolozsvár–Jászberény–Szeged. Banner János emlékiratai 1945-ig – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15. (Gyula, 1990)

1939

Könnyű tekintélyes kort elérni annak, aki életének több mint felét még álomba szenderedve úgy töltötte el, hogy maga se tud róla. Ebbe a 410 évbe belekerül a török hódoltság kora s az utána következő évtizedek egészen a múlt század első negyedéig. De még így is csak nagy jó akarattal lehet másfélszáz évnél többet összehozni. De meg, hol van az a szellem, amelyik ezt az iskolát erősen hézagos történetéből létrehozta és az államosításig fent is tartotta. Nem tesz az semmit. Ha kételkedünk is a 410 évben, arról ma már senki se vitázik, hogy a gyűjtemény legrégibb povádi tárgyai öregebbek 4100 esztendőnél is és az csak tízszer annyi, mint a jubilált alapítás ideje.) Az elmúlt (1938) esztendőben befejeztük a bodzásparti több korú település feltárását. (...) Számomra az előbbi évi ásatásnak kettős jelentősége volt. Ez egyik személyi természetű, de nagyon is összefügg további régészmunkámmal. Augusztus dereka táján egyik délelőtt bontogattuk a badeni és tiszapolgári gödröket. (...) Moldvay Sándor már az országúton nagy hangon kiabálta: - Éljen a méltóságos úr! Régi embereim is mindjárt erre fordították a megszólítást, de én egy percig sem engedtem, hogy ne a régi módon szólítsanak és nem engedtem azóta se senkinek. Az én intézetemben nem volt méltóságos úr csak akkor, ha olyan kollégám jött be, aki még a kislányát is méltóságos kisasszonynak tituláltatta s maga is úgy címezte a neki szóló levelezőlapot. (Nyugodjanak mindketten békében.) (...) Dolgozó parasztjaim közt ért az a szerencse, hogy egy év alatt rendes tanárnak neveztek ki. (Tulajdonképpen a meghívás után, olyan régen kapott rendkívüli cím után egyenesen annak kellett volna kinevezni. Nem így történt. Annyi baj legyen.) Éppen olyan közel éreztem magam hozzájuk, mint előtte való nap. Hogy örültem neki, azt senki se veheti rossz néven. Örültem szűkebb és tágabb értelemben vett családomért, mert többől többet lehet adni oda, ahol a kevés is kicsi. (...) Nagyképű volnék, ha azt írnám, hogy a másik fontosabb volt. Egy színvonalon állott mind a kettő. A legnagyobb Magyarországon kibontott badeni telep feküdt előttünk, temérdek cseréppel, igen sok formával, díszítéssel. (...) A gazdag anyag lehetővé tette a kultúra magyarországi felmérését. De ehhez utazni kellett. Utazni, de nem egyedül. Meg kell szervezni az intézet fennállása óta első olyan tanulmányutat, amelynek hármas célja van. A hatalmas bodzásparti badeni anyag ismeretében felkeresni mindent ami a dunántúli múzeumok anyagában rejtőzködik, összegyűjteni az esetleg megtalálható szarmata anyagot, amely bizonyára nem végződik a Duna vonalával és lefényképezni ugyanezen múzeumok középkori, főleg kerámiai emlékeit. Magamnak nem kértem semmi segítséget, Lojzinak sem kellett, de Miska részére meg kellett vágni a DMKE-t (...) Ekkor már nálunk dolgozott Széli Márta dr., mint díjtalan munkaerő, később Ösztöndíjas, amit az alföldi középkori temetők anyagának kataszteri feldolgozásához kapott. Együtt indultunk mind a négyen. (...) De ez az út csak kezdet volt. Hátra volt a visszakerült Felvidék múzeumaiban folytatandó kutatás. Autót béreltem és feleségemmel és a saját élelmezési és szállodaköltségeit vállaló Lojzival tettük meg az (...) utat. (...) 143