Erdei Aranka: Békés megye társadalma és gazdasága 1828-ban – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 13. (Gyula, 1986)

I. Bevezetés - 2. Az összeírás 13 rovatának ismertetése, összegező adatok

1828-ban Csabán már 152 lakos ellen emel panaszt az uradalom, akik szintén szőlőt plántáltak urbáriális földjeiken, sőt a hosszan elnyúló per alatt is tovább folytatták a szőlőültetést, úgyhogy a tulajdonosok száma már 407-re emelkedett. Ez olyan ellenkezést váltott ki a „helybéli kormányszék" részéről, hogy az a szőlőültetvényeket 1827-ben kiszaggattatta. Sőt az 1828-as megyei összeíróbiztosokhoz is tiltakozást jelentett be, mivel a szőlőkben és a helység végén engedelem nélkül felállított „putrikban" lakókat felvették, jóllehet az uradalom zsellérként nem ismerte el őket. Itt nemcsak a közbiztonság megőrzésének szempontjai játszottak szerepet.

51 Az általános szőlőültetési kedv ellenére a kortársak a XIX. sz. eleji magyar szőlőművelést éles kritikával illették: „A magyar szőlőmívelést ismét leginkább a terjeszkedési vágy, azaz sok (habár nem jó) bor utáni törekvés rontotta meg: ehhez járulván még a nyerészkedő kupeczek kuruzslása, kik legnemesebb boraink jó hírét, s ezzel borkereskedésünk hitelét zagyválásaik által megrontották. Egyébiránt, hogy a szőlőmívelő nép legnagyobb része hazánkban sem a célszerű míveléshez, sem a fajok helyes megválasztásához, sem végre a pincekezeléshez, s borkészítéshez nem ért.. ,"

52 A török kiűzése után a szőlők rekonstrukciója megyénkben is megindult. 171 l-ben csak Gyulán voltak meg a régi szőlők nyomai, 1738-ban azonban már „megépültek" a romokból.

53 A jobbágyok szőlőtelepítési kedve nyomán a szőlőterület az egész megyében általában a — földbirtokos engedelmével — gyarapodott, sőt 1794-ben a doboziak még az uradalmi tisztek akarata ellenére is szerettek volna szőlőket ültetni. Nem tudjuk, mi lehetett a földesúr ellenkezésének oka, de Doboz és Kétegyháza volt az a két település, ahol még 1828-ban sem találunk szőlőket. „A szőlőskerteknek jó renden leendő megtarthatására" a földesúri uradalmak rendtartásokat adnak ki.

54 1828-ra a történeti Békés megye összes szőlőterülete (összegezésünk szerint) már 7289,05 pozsonyi mérőt tett ki.

55 A szőlőművelés kiterjedése nemcsak megyénkben, hanem a szőlőskertekben szegényebb, szűkhatárú délbihari falvak lakói számára is kereseti lehetőséget biztosított, ahol a nagyvárad környékén kiterjedt szőlők munkaerő vonzó hatása érvényesült. Összeírásunk 8. főrovatának első, 8/a alrovata, amely arra kereste a választ, hogy mennyi a jobbágyok művelésében levő szőlő területe pozsonyi mérőkben. A gyakorlatban a szőlőterület nagyságát kapásokban, azaz munkaigényt megjelölő mértékegységben tartották nyilván.

56 Az összeíró-biztosok az összeírt helység megbízottaitól megtudakolták, hogy egy pozsonyi mérőnek ott hány kapás felel meg, és ezután az egyes szőlőtulajdonosok kapásokban megadott szőlőterületét elosztották az egy pozsonyi mérőnyi szőlőhöz szükséges kapások számával, az így kapott hányados adta meg a családfő szőlőjének pozsonyi mérőben kifejezett mértékszámát. Megyénkben négy településen a helybeli szőlősgazdák mellett ún. idegenek (extranei), azaz más helységekben lakó tulajdonosok is birtokoltak szőlőt: Békés mezővárosban 30 és Köröstarcsán 192 mezőberényi, Váriban 53 gyulai és gyulavarsándi, Szentandráson 6 szarvasi szőlőtulajdonos volt. Megyénkben a szőlőterület kiterjedése: a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején: 10 048 kapás, az 1828-as orsz. összeírásban: 23 694 kapás volt, míg az összes szőlőtulajdonos száma 1828-ban 6924-et tett ki. Ezek közül telkes volt 3746, zsellér 2810, hazátlan zsellér 87 és extraneusok 281. A kérdésre, hogy az adózó családfőkön belül mekkora lehetett a szőlőbirtokosok aránya, a 28. táblázat felel. 43