Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Tűzoltótörténet

közt társalogván, a politikát és a vallást érdeklő ügyeket kivéve-, mindent, mi jó, szép és az életre hasznos, megvitatná s élvezhetné." « És nyolcvan év alatt soha egy jottányira sem tért le az egyesület a kitűzött útról. Még akkor sem, amikor fél évszázaddal ezelőtt tárogatót vásárolt. Mert bár ez tiltott dolog volt, mégsem volt politika. Szent nemzeti ügy volt. Orosz Pista bácsi, a magyar cigány játszott rajta szép, bús kuruc nótákat. A luteránus torony erkélyéről hirdetve ünnepnapon, meg ünnep szombatján a kerek asztal minden magyart összefogó gondolatát. Hívó szavára messze Rodostóban fel is támadt a nagy fejedelem. Ma újra kellene egy ilyen tárogató. Egy kaszinói, nem politizáló nagy nemzeti gondolat. . . Ezt az összefogó gondolatot keresi a nyolcvanadik évfordulót ünneplő egyesület. Csaba, Gyula, Szarvas, Szeged kerek asztalai segítenek. És segítenek a messze magyar földek kerek asztalai is. Száz levelet mutat a titkár. Mind visszhang a hívó szóra. A nem politizáló Magyarország már ébred. TŰZOLTÓTÖRTÉNET

51 A tűzoltókkal kapcsolatban rendszerint vicces dolgokat szoktak írni is, mesélni is. A közönség azután aszerint tájékozódik. így tudja, hogy a színházi tűzoltó Lohengrin-sisakkal a fején ül a színfalak mögött, hogy nagy bajusza van és csókraéhes színésznőket tart az ölében. Tudja a közönség azt is, hogy ha áruház ég, a tűzoltó inkább formás kirakati babát hoz le a negyedik emeletig felnyúló létrán, mint rossz formájú elárusítókisasszonyt. És tudják, hogyha jelentést ír, azt úgy írja, mint valamikor rendőrkorában, amikor egyszer hajnalban lóhullát talált a Lichtenstein utca egyik kapujában, és írta: „Ma reggel a Liki... a Likistes . . ., majd érezve, hogy sehogyan se megy, áthúzta hát a lovat a Telegdi utcába és fellélegezve írta: „. . . a Telegdi utca kettő számú ház előtt egy ló hűlt tetemét találtam ... És így tudjuk a többit is. Érthető, ha nem térek el a régi szokástól és valami vidám tűzoltótörténettel kedveskedem én is az olvasónak. őszintén megmondom, nem is egészen valódi tűzoltóról szól ez a mesém, hanem csak egy olyan „önkéntes"-ró'l. A Harsányi bácsiról. Falunkban ott lakott a mi utcánkban. Alacsony, kis gyenge ember volt. Ferdevállú, fáradtszemű asztalossegéd. Még hatvanéves korában is együtt dolgozott az édesapámmal Süle Jenő asztalosmester műhelyében. Ezt csinálta nappal. Este azonban felhúzta a kékcsíkos tűzoltózubbonyt, a derekára széles kenderövet övezett, melyről csákány, sisak, kötél ós egy nagy, rejtélyes rendeltetésű acélcsat lógott, s komikusan verdeste Harsányi bácsi