Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Szabó Pál szerepe az „Orosházi Szépmíves Céh” megalakításában és működésében. Részletek helytörténeti munkáiból - Tűzoltótörténet

alsó lábaszárát. És ezekkel a rekvizitumokkal bevonult a tűzoltólaktanyába. Vasárnaponkint még díszesebben öltözött. Ha majális volt, vezette a menetet, ha püspök jött a faluba, kordont állt a diadalkapunál. A történet azonban még nevezetesebb napon esett. A fia lakodalmán. Mi, gyerekek az asztalvégen ettük a kacsasültet, ő az asztalfőn ült és már a szivarnál tartott. Emlékszem: finom cúgos cipő volt a lábán, fényes szövetből szép, fekete ruha, keménygallér, nyakkendő, virág a gomblyukban s az arcán megelégedett mosoly. Hiszem, hogy a saját lakodalmán se volt boldogabb. És akkor egyszerre félreverték a lutheránus templom harangját. „Ég a bikaistálló" — terült el a hír a falun. Harsányi bácsi meg a karjára kapta tűzoltóövét és már szaladt is ki a sötét éjszakába. Hajnal felé felkötött karral, lepörkölt bajusszal, összeégett cipővel, lucskosan, tépetten, rongyosan, kormosán jelent meg újra közöttünk, mint valami elázott kéményseprő és mi gyerekek, kik még akkor is ott settenkedtünk a kulcsoskalács-morzsák és a tortaköltemények roncsai körül, úgy kacagtunk a humoros kis figurán, de úgy, hogy még akkor se jobban, amikor a Csók tanár úr ferencjóskáját egyszer fellebbentette a szél és megláttuk, hogy cukorspárgával van felkötve a nadrágja. Másnap azután hallottuk, hogy a kis senkiember két gyilkos indulatú bikát húzott ki egymaga az égő istállóból s egyik megtaposta.