Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)

I. - Önmagáról. Újságírói és helytörténetírói munkássága - Jönnek a gányók

Megint csak engem küldtek: foglaljam vissza az állomást, szálljam meg a Tóth-malmot és vegyem fel az első harci érintkezést az ellenséggel. A malomban friss lángost sütöttek, az állomáson egy-egy pohár bor várt, de a sorompón túl melegedett a helyzet. Az Alföld kistermében ezalatt segélyhelyet rendezett be Hevesi doktor. A patikából vattát, gézt, jódot hozott; a billiárd asztalra tiszta abroszt terítettek és csontfűrész, szike, érlekötők, csipeszek kerültek az abroszra. Várta a sebesülteket. A parancsnok a tartalékszakaszt is utánam küldte Locker Béla őrmesterrel. Csendes őszi éjszaka volt. Az állomás előtti vadgesztenyefákról halk puffanással esett le egy-egy késői termés és tisztán hallottuk Gádoros felől a szerelmében csalódott katona bosszút lihegő nótáját: — Sárba taposom a fényképedet . . . És a hang erősödött. — Jönnek —mondottuk. Hosszú negyedórák teltek a csatára várás izgalmában. Készültünk rá: a géppuskát a malom ablakába helyeztem, a sorompó elé Locker szakasza ment s a G Szabó-ház és a községi faiskola között útzárat készített. Baloldalt téglahíd volt a vizesárok fölött. A híd tömör oldalfalánál tíz embernek jutott fedezék. Béla a kilométerkő mögé térdelt és én is „súlyba" vettem a karabélyomat. A hang meg egyre erősebb lett. A Manclichereket csőre töltöttük és figyeltük a semmit. A hang meg jött. Már közelebb volt, mint a Bartha-malom, — ott hallottuk a Mikolay-kert bejárati utcájánál, a faiskola végiben. Pár elkésett fegyverzörej, a závárzatok halk kattanása ... és tudtam, hogy minden fegyver készenáll védeni drága szülőfalunkat. És a hang még mindig jött. — Ne lőjj még — súgtam Bélának. Béla nem lőtt, csak a szemét meresztette — mert a homályból egy süldő, kis legény alakja bontakozott ki. Félrecsapott, felvirágzott kalappal, a derekán féloldalt feltűzött fehér kötővel. — És fújta, rendületlenül fújta a , ,sárbataposást". És ekkor megvolt a csata. Béla ugrott a legényre, mert az ő idegei merültek ki előbb. És azután a kis ember mondhatta már, hogy vőfély volt Gádoroson egy lakodalomban és hogy azért a virág és onnan a jókedv. A csata a csattanóval végetért.