Bálint Ferenc: Nem a boldogságra születtünk… Az orosházi Szabó Pál életútja és válogatott írásai - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 12. (Gyula, 1985)
I. - Önmagáról. Újságírói és helytörténetírói munkássága - Jönnek a gányók
Mindezért a szabadság másnapján meg is becsült a falum: száztagú nemzetőri gárdát szervezett kilencvenkilenc fővezérrel. Én lettem az alvezér. E minőségemben három hadjáratot vezettem a komlósit, a gádorosit, meg a mágocsit. Sorrendben a komlósi volt az első. Halottak estéjén elterült a falun a hír, hogy Komlóson kikiáltották a szlovák köztársaságot és a hadaik már útban vannak felszabadítani az orosházi tót lajtosokat, 13 az elnyomott dinnyekofákat és a batkárusokat : 14 a Srankókat, a Kvankákat, meg a Pavukokat. A hadiszállásra óránkint jött a hír: — Kaidoskúton vannak ... — Bogárzó felé tartanak . . . Jakubik Jóska volt a főparancsnok, 15 de a déli faluvéget én ismertem jobban. Engem küldtek hát a komlósiak elé. Egy rajnyi „vakmerőm" jött velem. Olyan halálraszántak, mint a Nativ Jancsi is, aki akkor már a saját ágyújával folytatta a háborút. (Jancsi egy némettől vette az ágyút egy sült csirkéért.) 16 Bíz az csak olyan „gyalogsági" volt, de hát egy igazi harminc és feles nem fért volna Nativék kútjába. Mert Jancsi az ágyút a kútban tartotta. Kötélen engedte le, vagy húzta fel — aszerint, veszélyben volt-e a falu, vagy pihenhettek a fegyverek. Még a statáriális időket is megúszta az ágyú a kútban. —Legfeljebb egy kissé hosszabbra engedte Jancsi a kötelet s a szerszám a víz alá került. így volt a román megszállás alatt, s így a fehér terror idején. De később is. Csak úgy harminc táján adta el Jancsi az ócskavasasnak. A komlósi veszedelem idején azonban még új volt az ágyú s magunk után húztuk. Végig a Lúd utcán. Mert a Lúd utcán mentünk Bogárzó felé. Talán el is jutottunk volna, ha a Kerek utca táján meg nem állít egy kedves hang: — Jancsi, Pali, —hováhová ilyen marconán ? Ma már megírhatom, hogy a kis sereg minden vitéze erre a hangra várt. Ezért a hangért választottuk a hosszabb utat, — és hogy sem a szülőfalu szeretete, sem a szabadságvágy nem volt bennünk annyira egyértelmű, mint a hang hallatán érzett öröm. A hangra tehát felelni kellett. És mi feleltünk is. — És mondtuk — és mondtuk . . . , amennyire és ahogyan csak fiatal, hadatjárt szivünk diktálta. Közben azután elmúlt éjfél, meg is virradt és — a csata így elmaradt. JÖNNEK A GÁNYÓK . . . A gádorosi már november közepén esett. Állomásbiztosító osztagunk (a hosszú Schvarcz, Aradi fűszeres, a Berger) egy konflison váratlanul berobogott a hadiszállásra és jelentette, hogy Gádoros irányából „harci zaj" hallik. —Jönnek a gányók 17 —rabolni.
