Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

V. fejezet. A gyulai várbirtok élete

mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben károsan befolyásolta. Mint láttuk, az uradalomhoz 1506-ban még 99 város, falu, illetve puszta tartozott,

4 addig 1525-ben már csak 50,

5 az 1550-es évek közepére viszont számuk 37-re

6 csökkent. A hanyatlásnak az sem mond ellent, hogy 1553-ban a várbirtokhoz tartozó 629 jobbágytelek közül sokkal kevesebb volt lakatlan, mint korábban/ illetve, hogy Henyei István várkapitány 6 újabb falut csatolt ekkoriban az uradalomhoz.

8 A várbirtok pusztulása különösen 1552 után lett gyorsabb ütemű, amikor a Temesvár környékén folyó harcok, s az azután kialakult helyzet miatt elmenekült falvak lakossága fosztogatva, rabolva az uradalom területén csatangolt.

9 Akadt olyan település is, amely több évre néptelenné vált.

10 a) A majorsági gazdálkodás A majorsági gazdálkodás kiterjesztése volt XVI. századi mezőgazdaságunk fejlődésének egyik útja. Az allódiális gazdálkodás terjeszkedése a korábbi várföldek gazdaságosabb kihasználásán és az urasági nyílföldek, az előzőleg is majorságként kezelt dűlőrészeik kiemelésén túl főleg a falvak határának művelés alatt nem álló, illetve addig szántóművelés alá nem fogott területein: erdőirtás, legelők, gyepek feltörése útján haladt előre. A majorságok területi növekedésének fenti vázlata ad magyarázatot arra, hogy az aliódiumok legtöbb esetben aránylag kis területű egységekben, szétszórtan feküdtek a várbirtok területén. Ennek igazolására elég csak arra utalnunk, hogy Gyulán az 1550-es évek legvégén a mintegy 73 holdat kitevő allódiális búzavetés 10 falu majorsági földjein oszlott el.

11 A gyulai várbirtokon folyó allódiális gazdálkodás az országosan átlagosnak mondható színvonalat a század közepe felé már nemigen érte el. Ennek magyarázata az előbbiekben ismertetett pusztuláson túl az, hogy majorságok - teljesen érthetően - a hódoltságtól messzebb eső vidékeken szaporodtak el, s számottevően ott is főleg 1560 után.

12 Az is természetes, hogy még a török háborgatásától távolabb eső, biztonságosabb vidékeken is elsősorban a forgalmas utak, hajózható folyók mentén tűntek fel először fejlettebb gazdálkodást folytató majorságok. Egyébként a fejlődés jól kitapintható tendenciájától eltekintve előre kell bocsátanunk, hogy a magyarországi váruradalmak ebben az időben jövedelmeik összetételét tekintve nem voltak még jellegzetesen majorkodó üzemek. Bizonyítja ezt az, hogy az allódiális jövedelmek sehol sem érték el a jobbágyszolgáltatásokból eredő jövedelmek nagyságát.

13 A majorsági gazdálkodás fejlesztésére utaló törekvéseket mindettől függetlenül a földesúri árutermelés fejlesztésének alapfeltételeként kell értékelnünk. Bármennyire ellentmondásosnak látszik is, de a török terjeszkedés bizonyos szempontból elő is segítette a allódiális gazdálkodás fejlődését. Ösztönzőleg hatott a főúri udvaroknak, váraknak a háborús viszonyok miatt megnövekedett élelmiszerszükséglete, a növekvő számú háznép, a magán- vagy zsoldoshadsereg ellátásának vásárlás nélkül történő biztosítása. Erre utal Brandenburgi György 1520-ban a gyulai vár udvarbírájának kiadott utasítása is: „ . . az új udvarbíró fokozott figyelmet fordítson a szántóművelésre és az