Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

IV. fejezet. A jobbágyok élete

mányt. A juhok megoszlása általában egyenletesnek mondható, bár a növénytermesztés kitűnő feltételeivel rendelkező falvak aránylag kevesebb állatot tartottak. Erre vonatkozóan példaként szeretnénk megemlíteni, hogy az igen nagy határral, kiváló termőföldekkel rendelkező Csorváson alig negyedannyi juhot tartottak, mint a valamivel kisebb lélekszámú Vésztőn, ahol a szántóföldi művelés feltételei sokkal kedvezőtlenebbek voltak.

28 A lótenyésztésről nem rendelkezünk konkrét adatokkal. Az bizonyos, hogy az országszerte kiterjedt, egykor nagyhírű lótenyésztésünk

29 a XVI. század folyamán egyre hanyatlott. Erre utal Eger várának legendáshírű kapitánya, 1553-1556 között a szomszédos Erdély vajdája, Dobó István 1554- február 7-én kelt levele, amelyben megfelelő ló beszerzése ügyében a következőket írta bátyjának: „... mén lóért Török Demetert küldtem Havasalföldébe, de nem tudom, ha (hogy) talál vagy sem, mert Bay Ferenc onnét jöve, de nem talált... ha Havasalföldébe sem találtak, Constantinápolyból hagytam, hogy hozzanak."

30 Mindezek ismeretében Békés megye jobbágyai körében a lótartás aligha lehetett számottevő. A lótenyésztéshez konszolidált anyagi és politikai körülmények, továbbá kiterjedt, megfelelő minőségű legelőterületek szükségesek. így a jobbágy gazdaságokban inkább a szarvasmarha tenyésztésével foglalkoztak, ez szolgáltatván az igaerőt is. A jobbágy vagyoni helyzetétől függően tartott marhát. A szegényebb jobbágyak először arra törekedtek, hogy tehenük legyen, ökrei leginkább csak a tehetősebb jobbágyoknak voltak. Ezt igazolja egy jegyzék, amelyben a gyulai uradalom 15 falvára vonatkozóan 3 ökör feltüntetése mellett 48 tehén szerepel.

31 A baromfiak közül a tyúk volt a legelterjedtebb. A gyulai uradalom falvainak legtöbbje lakóinak be kellett szolgáltatni egyet-kettőt fejenként. Ugyancsak kötelesek voltak ezek a jobbágyok tojást is adni meghatározott alkalmakkor a földesúr részére.

32 Más baromfi tenyésztéséről nincsenek adataink, de ebben az időben a jobbágyok már tartottak libát és kacsát is. Szólni kell még a méhészetről, amely nem nagy munkaigényessége miatt szintén igen elterjedt volt. A méhek tartását indokolta továbbá még az is, hogy a méz szolgált az ételek édesítésére. Talán éppen emiatt a méhek után is tizedet kellett a jobbágyoknak fizetni. A méhek tartásának elterjedtségét szintén a tizedjegyzékek alapján ismerjük. Az 1562. évi, méhekre vonatkozó tizedjegyzék alapján azt látjuk, hogy az abban feltüntetett 21 faluban összesen 47 családnak kellett tizedet fizetnie. Ez a szám azonban túlságosan kevés, ennél mindenképpen többen foglalkoztak méhészettel, viszont minden valószínűség szerint sok jobbágynak nem volt annyi méhcsaládja, hogy az tizedelhető lett volna.

33 Erről, és egyáltalán a megye jobbágyságának gazdasági eredményeiről a VI. fejezetünkben szólunk részletesebben. f) Kézműipar Megyénk másik dolgozó rétegét az iparral foglalkozók alkották. Általános jelenség ebben az időben, hogy az ipar a nagyobb lélekszámú településeken, mezővárosokban virágzott. Békés megyének ebből a szempontból is legjelentősebb