Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. (Békéscsaba, 1976)

IV. fejezet. A jobbágyok élete

különösen alkalmas területeken a zselléreknek volt a legnagyobb állatállományuk.

21 Mint azt már a korábbiakban is említettük, a XVI. században az állattenyésztés jórészt külterjes módszerekkel történt. Az istállózó állattartást lehetetlenné tette a takarmánynövények termesztésének hiánya, így az állatokat inkább csak télen tartották védettebb helyen, s ilyenkor a nyáron kaszált széna képezte az állatok fő táplálékát. Ezt igazolja a gyulai uradalom 1560-as évek legelejéről való urbáriuma, amely szerint a falvak lakóinak robotmunkáját legnagyobbrészt a kaszálás és a levágott széna összegyűjtése és behordása képezte.

22 Nyáron leginkább szabadon tartották, legeltették az állatokat. Az ilyen állattartási mód mellett általános volt az edzett, időjárással, betegséggel szemben ellenálló fajták tartása. Sertéstenyésztéssel igen sok jobbágy foglalkozott, különösen ott, ahol nagyobb makkos erdők voltak a falu határában. Az előbb említett urbárium előírja, hogy aki disznót tart, annak kilencedet, vagy tizedet kell adnia belőle. (Fövenyes, Vésze, Déter, Vadász, Lökösháza, Décse, Doboz, Eperjes.)

23 Kevés összeírás maradt fenn, azok sem teljesek, de a meglévő forrásokból is kaphatunk némi képet a megyebeli sertéstenyésztésről. Általában sok jobbágy tartott disznót, olykor nem is keveset. 1563-ból maradt meg egy sertésösszeírás, amely 22 faluban azonos szempontok alapján tüntette fel a sertéstenyésztéssel foglalkozó jobbágyok számát. Eszerint a 22 faluban 541 jobbágy tartott disznókat, mégpedig összesen 2260 darabot.

24 Persze nem mindenkinek volt olyan állománya, hogy abból tizedet lehetett volna szedni. Ez magyarázza meg azt az eltérést, ami az előbb említett jegyzék és az 1562. évi sertéstized-összeírás adatai között figyelhető meg. Az előbbi szerint ugyanis például Décse faluban 126 jobbágy tartott összesen 512 darabot, a tizedjegyzék szerint viszont ugyanebből a faluból csupán 23 jobbágynak kell disznódézsmát adnia. Az 1562. évi összeírás szerint 21 faluban összesen 232 jobbágynak kellett sertéstizedet fizetnie. Ez pedig csaknem fele a következő évből való jegyzéken szereplő sertéstenyésztők számának. Csak azzal magyarázhatjuk meg az eltérést, hogy az egyik összeírás a teljes sertésállományt tartalmazza, a másik viszont csak a tizedelés alapjául szolgáló évi szaporulatot. Forrásaink alapján úgy tűnik, hogy a juhtenyésztés még elterjedtebb volt. A már említett urbárium szövegezése is erre enged következtetni, mert a sertések beszolgáltatásánál a szöveg rendszerint így hangzik: „aki disznót tart...", míg a bárányok beadásánál a szöveg határozottan azt sugallja, hogy juhot mindenki tart.

25 A juhállomány elterjedtségére nézve a báránytized-jegyzékek szolgáltatnak viszonylag pontos adatokat. Ezekből derül ki tulajdonképpen, hogy ezt az igénytelen jószágot még többen tenyésztették, mint a sertést. Mint már említettük is, a sertések tartását nagyban befolyásolta a tölgyerdők kiterjedtsége, így például 1510-ben a makkoltatás miatt nagy veszekedés volt Keszi faluban.

26 A juhtenyésztésnek nem voltak különösebb feltételei, ezért a legtöbb jobbágy szívesen tartott juhokat, a zsellérek pedig nemegyszer ennek köszönhették megélhetésüket.

27 Megyénk egészére nézve 1563-ból rendelkezünk megfelelő adatokkal. Ezek szerint az akkori Békés megyében 47 településen tartottak tizedelhető juhállo-